Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Libertadores-kupa: megfordította a párharcot, mégis kiesett a Palmeiras – videóval

Keddről szerdára virradóra rendezték meg a Libertadores-kupa idei kiírásában az első elődöntő-párharc visszavágóját két brazil csapat részvételével…

(Photo by Ricardo Moreira/Getty Images)

A két brazil csapat egymás elleni párharca drámai körülmények között ért véget, a Palmeiras és az Athletico Paranaense elődöntőjének visszavágója ugyanis 2-2-es döntetlennel ért véget, így az előzetesen esélytelenebbnek tartott csapat jutott be a fináléba.

Az első mérkőzést hazai környezetben az Athletico 1-0-ra megnyerte, azonban a kétszeres címvédő már a harmadik percben kiegyenlített a párharcát, miután Gustavo Scarpa egy lecsorgó labdát juttatott az ötös előteréből a hálóba. Továbbra is lendületben maradt a favorit, ám a további lehetőségek rendre kimaradtak, mivel Krepski kapus nagyszerűen védte a ketrecét. Aztán az első félidő ráadásában a játékvezető a videófelvételek megtekintetése után a hazaiak soraiból kiállította Murilo Cerqueirát egy csúnya talpalás miatt, így a Palmeiras tíz emberrel fogyatkozott. Ennek ellenére Dorival Júnior csapata továbbra is próbált irányítani és tovább rohamozni az összetettbeli fordítás reményében, amely a második félidő elején sikerült is. Az 55. percben Marcos Rocha hatalmas bedobását a csapatkapitánya Gustavo Gómez csúsztatta tovább közelről a kapuba. A Sao Pauló-i gárda emberhátrányban fordította meg a maga javára a párharcot. Innentől a vendégeknek vált sürgősebbé, mivel kiesésre álltak és szűk tíz perccel később a frissen beállított Pablo egy közelről bekotort találattal egyenlítette ki újból a párharcot. A létszámfölényben játszó Fernandinhóék végképp átvették az irányítást, a Palmeiras tíz emberrel kizárólag a kontrákban bízhatott. Weverton azonban hiába tartotta magát nagyszerűen és mutatott be remek védéseket, öt perccel a rendes játékidő vége előtt ő is tehetetlennek bizonyult másik cserejátékosa, az uruguayi David Terans megpattanó átlövésével szemben. A hátralévő időben a Palmeiras már képtelen volt válaszolni, így az előző két kiírást megnyerő sztárcsapat kiesett az elődöntőben.

A tavalyi Copa Sudamericana-győztes Athletico Paranaense 2005 után újra, története során másodszor játszhat döntőt a legrangosabb dél-amerikai nemzetközi kupasorozatban. A 17 évvel ezelőtti finálé után Fernandinhoz Európába igazolt, idén pedig visszatért, hogy újra fináléba segítse csapatát.

Libertadores-kupa, elődöntő, visszavágó:
Palmeiras (brazil) – Athletico Paranaense (brazil) 2-2 (1-0)
Gólszerzők: Gustavo Scarpa (3.), G. Gómez (55.), ill. Pablo (64.), Terans (85.)
Kiállítva: Murilo Cerqueira (45+3.), ill.
Továbbjutott: az Athletico Paranaense 3-2-es összesítéssel

 

Libertadores-kupa, az elődöntő eddigi eredményei és további programja:

Első mérkőzések:
Athletico Paranaense (brazil) – Palmeiras (brazil) 1-0
Vélez Sarsfield (argentin) – Flamengo (brazil) 0-4

Visszavágók:
Palmeiras (brazil) – Athletico Paranaense (brazil) 2-2
Flamengo (brazil) – Vélez Sarsfield (argentin) csütörtök, 02:30

A Libertadores-kupa fináléját 2022. október 29-én rendezik az ecuadori Guayaquilben található Estadio Monumental Isidro Romero Carbóban.

 

További dél-amerkai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!