Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

El: elképesztő bravúrral, emberhátrányban nyert a Ferencváros a Trabzonspor ellen

Idén is az Európa-ligában szerepelhet a Ferencváros, amely ezúttal a H-csoportban kapott helyet és hazai pályán vívhatta meg első mérkőzését a török bajnok Trabzonspor ellen. Egy biztos: ilyen erős ellenféllel idén még nem játszott a zöld-fehér csapat.

Photo by Hakan Burak Altunoz/Anadolu Agency via Getty Images

A magyar bajnokság nem feltétlenül készít fel olyan kihívásokra, mint a Trabzonspor. A törököknél ugyanis – többek között – olyan magasan jegyzett (korábban topligás) játékosok kapnak helyet, mint Marc Bartra, vagy Maxi Gomez. Volt is kétely azzal kapcsolatban, hogy mit tud kezdeni velük a Fradi – annak is főleg a védelme. A jó hír az volt a korábbi selejtezőkhöz képest, hogy visszatért a védelem közepébe Samy Mmaee. A középpályán viszont nem a szokásos Laidouni-Esiti páros dolgozott, hanem Besic és Vécsei. Ez pedig egy bátor és váratlan húzás volt Csercseszov részéről.

Már a kezdéskor is érződött: ez a meccs hangulatban és színvonalban is felülmúl mindent, amit eddig ebben a szezonban a magyar pályákon láthattunk. A törökök magas tempóban játszottak, de szerencsére a Fradi még náluk is jobban pörgött. Letámadtak, agresszívak voltak – ahogy azt egy hazai csapatnak kell is. Mindez már az 5. percben meghozta a gyümölcsét: Vécsei beadása után Tokmac kapta meg a labdát szinte zavartalanul és fejezte be góllal az akciót. Váratlan korai gól, ami azonnal megadta az alaphangot – innen kellett felállnia a Trabzonspornak.

A gól után azonnal három belsővédős felállásra váltott a törökök és próbáltak dominánsabban fellépni – a hazaiak azonban töretlen lelkesedéssel zavarták őket a középpályán. Ebben az egyik húzóember Besic volt, aki ebben a forró hangulatban megtalálta a formáját és csapata vezéreként küzdött – a mezőny egyik legjobbja volt ezen az estén. A 11. percben úgy tűnt, újabb pofont kaphat a vendég csapat: Boli szaladt el egy indítással, az utolsó védő csak szabálytalanul tudta őt buktatni a lövés pillanatában. Piros lapnak és szabadrúgásnak kellett volna a bíró azonban továbbot intett. Alig pár perc múlva egy ferencvárosi támadást akasztottak meg egy földön fekvő török játékos miatt. Az esetett viszont a VAR tovább vizsgálta: még Maresca játékvezető is megnézte az esetet, majd végül piros lapot osztott ki Civic számára. Mondani sem kell, az olasz bíró nem volt népszerű az Üllői úton.

A 25. percben jegyezhettük fel az első vendég ziccert, ahol egy az egyben vezethették rá Dibuszra a labdát, aki hatalmas bravúrral védett. Alig egy perccel később Dibusz újabb gyönyörű védést mutatott be. Nem állandósultak azonban a török rohamok. Sőt, a 29. percben labdát szerzett és elindított egy kontrát Besic a középpályán, aki Tokmacot hozta játékba – az ő középre tett labdáját pedig végül Adama Traore piszkálta a kapuba. Ezek után azonnal leszakadt az ég, hatalmas eső zúdult a pályára.

A 39. percben labdához jutott a középpályán a Trabzonspor, miután elgázoltak egy ferencvárosit. Az akciót góllal zárták le, az olasz bíró pedig természetesen semmi kivetnivalót nem talált az esetben. Ismét csak egy gól volt a különbség a két csapat között. A fordulatok sora azonban még nem ért véget. A szünet előtt újabb gólt láthatott a nézői publikum – méghozzá ferencvárosi gólt. A 43. percben ugyanis teljesen váratlanul a Fradi javára ítélt a bíró – egy kezezés után tizenegyeshez jutott az FTC, amit Tokmac értékesített is. A norvég támadó góljával így 3-1-re vezetett a magyar csapat a szünetben.

Cserélt féltávnál a vendég csapat: érkezett a szlovákok legendája, Marek Hamsik. A játék képe pedig még erőteljesebb vendég dominanciát mutatott. Beszorították a saját kapuja elé a Ferencvárost, amely továbbra is agresszíven, sokat mozogva küzdött előnye megtartásáért. Ekkor azonban a Trabzonspor még nem nyugodhatott meg. A Ferencváros próbálkozott ellentámadásokkal, amikben azért volt is potenciál. Az 53. percben például Wingo megzörgette a felsőlécet is.

Kevés Trabzon lehetőséget láthattunk, nehezen tudtak helyzetet kialakítani. Sokkal inkább benne volt egy negyedik Fradi-gól a levegőben, mint egy török találat. A 66. percben ráadásul újabb hazai ziccert láthattunk, melynek végén Taha hatalmas bravúrral tartotta meccsben csapatát. A Trabzonspor pedig élni is tudott a lehetőséggel: a 71. percben Bozok révén sikerült megszerezniük a második góljukat, így a hajrára ismét megérkeztek az izgalmak.

Őrült végjáték volt ez, ahol a zöld-fehérek bebiztosíthatták volna győzelmüket – de sokadszorra sem tették. A 87. percben jött is az egyenlítés: káosz alakult ki a magyar kapu előtt, ami után Yazici volt eredményes. A VAR azonban itt is közbeszólt: les miatt visszavonták a találatot. A hosszabbításban azonban így is közel volt a 3-3-hoz a török csapat, mégsem lett meg az újabb góljuk. A Fradi emberfeletti küzdelemben megtartotta az előnyt és ezzel kiharcolta a győzelmet hazai pályán a török bajnok ellen. Így megvan a három pont is – a Monacóval holtversenyben vezetik a csoportot egy forduló után.

Ferencváros – Trabzonspor 3-2 (3-1) 
Helyszín: Groupama Aréna (Budapest), Vezette: Maresca (ITA)
Gólszerzők: Tokmac (5., 44. – büntető), Adama Traore (29.), Maxi Gomez (40.), Bozok (71.)
Sárga lap: Vécsei, Wingo, Dibusz, Knoester, ill. Bardhi
Piros lap: Civic

Ferencváros: Dibusz – Civic, Knoester, Samy Mmaee, Wingo – Vécsei (Laidouni), Besic (Kovacevic) – Adama Traore, Tokmac (Gojak), Zachariassen – Boli (Botka). Edző: Csercseszov.

Trabzonspor: Taha – Denswil (Djaniny), Vitor Hugo (Elmali), Bartra, Larsen – Gbamin (Hamsik) – Trezeguet, Bardhi (Yazici), Bakasetas, Omur (Bozok) – Maxi Gomez. Edző: Avci.

A H-csoport aktuális állása

Standings provided by SofaScore LiveScore