Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bejelentette visszavonulását a Manchester United és a Watford korábbi kapusa

Hivatalos oldalain keresztül jelentette be, hogy visszavonul a profi labdarúgástól a Manchester United, a Watford és a West Brom korábbi kapusa, Ben Foster.

(Photo by Luke Walker/Getty Images)

Ben Foster 39 évesen bejelentette, hogy szögre akasztja a stoplist. Az angol hálóőr idén nyáron távozott a Watfordtól szerződése lejártával és miután a csapat kiesett az első osztályból.

Visszavonulásáról szóló közleményében Foster elárulta, hogy a nyáron ajánlatot kapott a Newcastle-től, de ezt a lehetőséget elutasította családi okok miatt. A Szarkák végül ingyen szerződtették Lorius Kariust a kapusposztra. Foster egy Atlanta Unitedtől érkező ajánlatot is elutasított a nyár elején, de kapcsolatban volt a Nice csapatával is. Úgy tűnik, a kapus megbékélt a helyzetével, de nyitva hagyta a lehetőséget egy esetleges későbbi, MLS-ből érkező ajánlat miatt.

A Watfordnál eltöltött négyéves időszaka alatt 125 bajnokin lépett pályára, ám egy évtizeddel ezelőtt már két szezont kölcsönben eltöltött a Vicarage Roadon.

Foster 2005-ben a Stoke Citytől érkezett a Manchester Unitedhez, ahol 23 alkalommal lépett pályára minden sorozatot figyelembe véve. A leigazolása után azonnal kölcsön is adták két évre a Watfordnak, majd 2010-ben a Birmingham Citybe igazolt, ahol mindössze egy szezont töltött. Ezt követően a West Bromba került kölcsönbe, 2012-ben pedig végleg oda szerződött. Innen végül 2018-ban távozott és a Watfordba igazolt.

Foster minden sorozatot figyelembe véve összese 536 alkalommal lépett pályára a profi karrierje során.  Az angol hálóőr 2007 és 2014 között nyolcszor az angol válogatottban is pályára léphetett.