Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: Di Maríát kiállították, a Juve kikapott a sereghajtótól! – videóval

Újabb kellemetlen vereséget szenvedett el az olasz élvonalbeli bajnokságan szereplő Juventus: a mérkőzés nagy részében emberhátrányban futballozó torinóiak az újonc Monza vendégeként kaptak ki 0–1-re. Mindeközben az egyre jobb formában lévő Lazio a Cremonese otthonában aratott négygólos sikert. 

(Photo by Jonathan Moscrop/Getty Images)

Az eddig nyeretlen Cremonesének a Lazio ellen sem volt esélye, még a pontszerzésre sem. A vendégek már a 7. percben vezetéshez jutottak Ciro Immobile révén, aki nem sokkal később tizenegyesből duplázta meg az előnyt. A rómaiak még az első félidőben végképp lezárták a három pont sorsát, mégpedig Sergej Milinkovic-Savic találatának köszönhetően. A fordulást követően egy picit visszavett a tempóból Maurizio Sarri együttese, ugyanakkor a csereként beálló Pedro így is betalált, amivel a 79. percben ki is alakította a végeredményt.

A Lazio immáron az 5. helyen áll a Serie A tabelláján, míg a cremonaiak az utolsó előtti pozíciót foglalják el.

Olaszország, Serie A, 7. forduló
Cremonese – Lazio 0–4 (0-3)
Helyszín: Stadio Giovanni Zini; Játékvezető: Daniele Orsato
Gólszerzők: Immobile (7., 21. – büntető), Milinkovic-Savic (45+1.), Pedro (79.)

A találkozó videós összefoglalója:

Újabb harmatgyenge teljesítménnyel rukkolt elő a Massimiliano Allegri által vezetett Juve, amely az első félidőben még egyenlő partnere volt a fordulónak sereghajtóként neki vágó Monzának. Igaz, azt a szintet nem volt nehéz hozni, hiszen a hazaiak is csupán egyetlen kaput eltaláló lövést jegyeztek. A váratlan fordulat a szünet előtt következett be, mégpedig Ángel Di María piros lapja – az argentin válogatott támadó durva és sérülésveszélyes szabálytalanságot követett el. A második játékrészben az emberelőnyben futballozó Monza dominálta a játékot, ami a statisztikában is abszolút megmutatkozott. A győztes találat a 74. percben született, Christian Gytkjaer érkezett nagyszerűen Patrick Ciurria beadására, igaz, a vendég védelem egyáltalán nem állt a helyzet magaslatán, a hajrára pedig már nem is tudott felpörögni a csapat…

Az első Serie A-s sikerét begyűjtő Monza feljött a 18. helyre az utolsó pozícióból, a Juventus pedig nyolcadik a vereségének köszönhetően.

Olaszország, Serie A, 7. forduló
Monza – Juventus 1–0 (0-0)
Helyszín: Stadio Brianteo; Játékvezető: Fabio Maresca
Gólszerzők: Gytkjaer (74.)
Kiállítva: Di María (40.)

A találkozó videós összefoglalója:

A forduló további eredményei és programja:

Péntek
Salernitana 1–2 Lecce

Szombat
Bologna 0–1 Empoli
Spezia 2–1 Sampdoria
Torino 0–1 Sassuolo

Vasárnap
Udinese 3–1 Inter
Fiorentina 2–0 Verona
18:00 Roma – Atalanta (Sport 2)
20:45 Milan – Napoli (Sport 2)

A bajnokság aktuális állása:

Clasamente oferite de SofaScore