Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: legendáját nevezte ki sportigazgatónak a West Ham United! – Hivatalos

Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő West Ham United együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy januártól a klublegenda Mark Noble látja el a sportigazgatói feladatokat.

Az előző idény végén fejezte be profi labdarúgó pályafutását Mark Noble, aki teljes karrierjét a West Ham United kötelékében töltötte. A korábbi középpályás 2004 és 2022 között volt a “Kalapácsosok” játékosa, ez idő alatt egyedül a 2006-ban adták őt kölcsön az Ipswichnek és a Hull Citynek. A nyáron visszavonuló játékos máris visszatért hőn szeretett klubjához, ahol ezentúl sportigazgatóként segítheti a csapat fejlődését. A hivatalos bejelentés után az alábbiakat mondta a klublegenda:

Nagyon örülök, hogy visszatérhetek a West Hamhez, már alig várom, hogy megkezdhessem a munkát. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy ennél a csapatnál tölthetem be ezt a szerepet. Úgy gondolom, hogy jól ismerem a klubot, és mindig is a folyamatos fejlődésre törekedtem a pályán és azon kívül is. Ez egy nagyszerű lehetőség, hogy hozzájáruljak a csapat sikeréhez és többféle módon segítsem a klubot a fejlődésben. Ígérem, hogy a tőlem telhető legjobbat fogom nyújtani.

Mark Noble játékosként 550 mérkőzésen lépett pályára a “Kalapácsosok” színeiben az ott eltöltött 18 éve alatt. Ezeken a találkozókon 62 gólt és 60 gólpasszt jegyzett.