Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NL: hatgólos döntetlent játszott Anglia és Németország – videóval

A Nemzetek Ligájának 6. fordulójában az A-Ligában a 3. számú csoportból biztos kieső Anglia fogadta Németországot.

(Photo by Shaun Botterill/Getty Images)

Az első félidő nem sikeredett túlságosan izgalmasra, ugyanis hazai oldalról mindössze két komolyabb, míg vendég részről egy említésre méltó lehetőséget jegyezhettünk fel. Az Angoloktól Sterling ugrott ki kétszer ziccerben, egyszer Ter Stegen védett óriásit, míg egyszer maga az angol támadó próbálkozása volt gyenge. A németektől Kimmich eresztett meg a félidő legvégén egy ígéretes lövést, de elkerülte a kaput, így 0-0-val mehettek pihenőre a csapatok.

A második játékrész már eseménydúsabb volt. A vezetést az 52. percben a Nationalelf szerezte meg Gündogan büntetőjével, miután Maguire szabálytalanságot követett el Musialával szemben (0-1). Bő negyedórával később jött a németek második találata is, egy eladott labdából kontráztak le az angolokat a vendégek, aminek a végén Havertz tekert gyönyörű gólt (0-2). Ezt követően a Háromoroszlánosok felpörgették a játékukat, és a két becserélt játékos, Saka, valamint Mount sokat lendítettek a csapaton. A szépítés a 72. percben érkezett Luke Shaw góljával, ami éppen csak, hogy átvánszorgott a gólvonalon (1-2). Mindössze három minutummal később jött az egyenlítő találat, Mason Mount estében lőtt kiválóan Ter Stegen mellett a kapuba (2-2). Majd a 83. percben jött a harmadik angol gól is, Schlotterbeck szabálytalankodott klubbéli csapattársával, Bellinghammel szemben, ennek következtében büntetőt ítélt Makkiele játékvezető, amelyet Harry Kane értékesített (3-2). Azonban nem maradt ez a végeredmény, ugyanis a 87. percben Gnabry próbálkozott távolról, ami nem volt megoldhatatlan Pope számára, de a hálóőr kiejtette a labdát, amire Havertz lecsapott és egyenlít (3-3). Anglia így győzelem nélkül esik ki a B-Ligába, míg Németország a csoport harmadik helyén végzett.

Anglia – Németország 3-3 (0-0)
Helyszín: Wembley Stadion (London), Játékvezető: D. Makkiele (holland)
Gólszerzők: L. Shaw (72′), Mount (75′), Kane (83′ – büntetőből) ill. Gündogan (52′ – büntetőből), Havertz (67′, 87′)

Anglia: Pope – Stones (Walker 37′), Dier, Maguire – James, Bellingham (Henderson 90+1′), Rice, Shaw – Foden (Saka 66′), Kane, Sterling (Mount 66′). Vezetőedző: Gareth Southgate

Németország: Ter Stegen –  Kehrer, Süle, Schlotterbeck, Raum (Gosens 68′) – Gündogan, Kimmich, Hofmann (Werner 46′), Musiala (Müller 79′), Sané (Gnabry 68′), Havertz (Bella-Kotchap 90′). Vezetőedző: Hansi Flick

A mérkőzés videós összefoglalója:

A csoport végeredménye:

Az állást biztosítja a SofaScore