Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Rossi: “Együtt vagyunk mindig, akkor is, ha jól játszunk, akkor is, ha nem…”

A magyar válogatott 2-0-s vereséget szenvedett Olaszország ellen a Puskás Arénában a Nemzetek Ligája utolsó fordulójában…

(Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images)

A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi a vereség ellenére elégedett volt csapatával és a magyar közönség támogatásával:

“A magyar szurkolók ma este bizonyították, nagy tisztelet van bennük, és nagyon civilizáltak, de ez engem már nem lep meg. Sok mindent láttam már a labdarúgásban, de az az atmoszféra, amit a magyar válogatott meccsein belélegzünk, különleges egyedülálló. Ezért is lett volna csodálatos, ha újabb csodával sikerült volna megajándékoznunk Szalai Ádámot. De úgy hiszem, ezt a meccset, ahogy a szurkolók őt megünnepelték, így is örökre magával viszi a szívében.

Ahogy már mondtam, ilyen meccseken csak úgy lehet nyerni, ha mi hibátlanul játszunk, míg az ellenfél hibázik. Ma sajnos nekünk voltak hibáink, és nem volt szerencsénk sem, mert Donnarumma remek napot fogott ki, nem véletlenül véd a PSG-ben.

A játék olvasásában lehet javulni. Az első gól előtt nem röviden kellett volna megjátszani a labdát, hanem hosszú labdával Szalai Ádámot megjátszani. Az első félidőben rossz volt a játékértelmezésünk. Nehéz volt kommunikálni ebben az atmoszférában. De együtt vagyunk mindig, akkor is, ha jól játszunk, akkor is, ha nem. Mindig egyetlen felelős van az edző. Büszke vagyok a srácokra. Olaszország gyakran került nehéz helyzetbe ellenünk. Gratulálni kell a srácoknak az NL-ben nyújtott teljesítményért.”

A magyar csapat második helyezése azt jelenti, hogy nem jutott be a Nemzetek Ligája négyes döntőbe és nem lesz garantált a minimum pótselejtezős szereplés az Európa-bajnokság kvalifikációjában. Mindenesetre Marco Rossi együttese az első kalapból várhatja a következő Eb-selejtezősorozat sorsolását, melyre a jövő héten kerül sor.

A csoport végeredménye:

Standings provided by SofaScore