Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Arsenal: „Szerények vagyunk, de éhesek”

Egyre inkább úgy tűnik, hogy csak kisiklás volt a Manchester United elleni korábbi vereség, és az Arsenal továbbra is képes lesz megőrizni első helyét a Premier League tabelláján. A londoniak tegnap délután városi derbit nyertek hazai pályán.

(Photo by Shaun Botterill/Getty Images)

Már-már kupagyőzelemmel felérő morális sikert könyvelhetett el szombaton az Arsenal a Tottenham legyőzésével. Az észak-londoni örökrangadón elért siker is csak három pontot ér, ám ezzel ismét biztosították az „Ágyúsok” azt, hogy egy újabb héten át vezessék az angol bajnokság táblázatát.

A siker elsősorban az olyan kulcsemberek remeklésének köszönhető, mint William Saliba, Granit Xhaka, Thomas Partey, vagy Bukayo Saka. Vagy a lassan már kabalaembernek tekinthető Gabriel Jesus. Természetesen nem szabad megfelejtkezni a menedzser, Mikel Arteta munkájáról sem, aki hosszú évek kemény küzdése után juttatta el csapatát a talán megérdemelt helyre. A lefújás után a spanyolországi szakember a tőle megszokott bőbeszédűséggel, de szerény elemezte mind a győzelmet, mind a tanítványai formáját:

„A meccs egyértelműen jó sikerült. Nagyszerű előadás volt egy nagyszerű napon, hihetetlen hangulatban. Nagyon hálás vagyok, hogy a közönség ezzel a különleges szinergiával kapcsolódott össze a csapattal. Büszkévé és boldoggá tehetjük az embereket. Úgy gondolom, hogy megérdemeltük a győzelmet. Nagyon jó látni a tabella élén a klubot, ez remek érzéseket kelt bennem. Azonban továbbra is koncentrálnunk kell. A csapat, de éhes. Még nem értünk el semmit. Versenyben vagyunk a bajnoki címért? Hagyom, hogy erről beszéljenek.”

– büszkélkedett a Tottenham legyőzését követően az Arsenal korábbi középpályásából lett edzője.

A 9. forduló eddigi eredményei és további programja:

Szombat
Arsenal 3–1 Tottenham Hotspur
Crystal Palace 1-2 Chelsea
Liverpool 3–3 Brighton
Southampton 1–2 Everton
Fulham 1–4 Newcastle United
Bournemouth 0–0 Brentford
West Ham United 2–0 Wolverhampton 

Vasárnap
15:00 Manchester City – Manchester United (tv: Match4, élő)
17:30 Leeds United – Aston Villa (tv: Spíler 1, élő)

Hétfő
21:00 Leicester City – Nottingham Forest

A bajnokság állása:

Standings provided by SofaScore