Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: kirúgta edzőjét a nyeretlen sereghajtó – HIVATALOS

A vasárnap délután elszenvedett újabb vereség volt az utolsó csepp a pohárban a Sampdoria vezetőedzője felé, a genovai klub az esti órákban bejelentette trénere menesztését…

Az olasz bajnokság (Serie A) aktuális idényét katasztrofálisan kezdő Sampdoria gárdája az újonc Monza elleni, hazai 3-0-s vereség után menesztette posztjáról vezetőedzőjét, Marco Giampaolót.

Az 55 esztendős szakember január óta irányította másodszor az együttest, az előző idényben a 15. helyre kormányozta őket. Első regnálása idején 2016 és 2019 között a Samp a 123 lejátszott mérkőzésből 49-et megnyert és 48-at veszített el 26 döntetlen mellett, akkor még stabil középcsapat voltak a Serie A mezőnyében. Egyre inkább fokozódott iránta az érdeklődés, ezért 2019 nyarán az AC Milan nevezte ki őt, azonban már októberben, hét mérkőzés után lapátra került. Ezt követően 2020-ban a Torino csapatánál próbálkozott, de az idény derekánál onnan is elbocsátották, és a második genovai munkavállalása sem aratott sikert.

Giampaolo irányításával az elmúlt szűk kilenc hónapban a Sampdoria 25 mérkőzésből csak hatot nyert meg három döntetlen és 16 vereség mellett.

Ráadásul a 2022-2023-as szezon egészen pocsékul kezdték, nyolc forduló alatt már a hatodik vereséget szenvedték két döntetlen mellett. A Sampdorián kívül csak a friss feljutó Cremonese nyeretlen a Serie A-ban, nekik három pontjuk van és az utolsó bennmaradó helytől már most öt pont lemaradást szedtek össze.

Az első találgatások szerint a csapatot korábban már irányító Claudio Ranieri vagy pedig Roberto D’Aversa lehet az utód.