Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: magabiztos Juventus győzelem hazai pályán – videóval

Szebb napjait idézte a Juventus a ma esti mérkőzés folyamán, Allegri csapata hármat rúgott a Bologna védelmének…

(Photo by Jonathan Moscrop/Getty Images)

Győzelmi kényszerben lépett a pályára a Juventus a Serie A vasárnapi játéknapjának zárómérkőzésén, hiszen Massimiliano Allegri zsinórban három alkalommal bukott pontokat az előző fordulók folyamán, olyan kínos vereségekbe is beleszaladva, mint a Monza elleni vereség a válogatott szünetet megelőzően.

A Zebrák pedig valóban felszívták magukat, az első részben még egy szoros félidőt játszva Kostic gólja billentette a hazaiak felé a mérleg nyelvét, ezt követően azonban a második etapban megvillant a csapat csatárduója is, így Vlahovic és Milik három perc alatt lezárta a mérkőzést 1-1 góllal.

A szerb csatár így ismét versenyben van az Aranycipőért, 5 góljával immár csak 1 találattal lemaradva Arnautovic mögött.

A Juventus így egészen a hetedik helyig lépett fel, azonban a következő forduló folyamán az AC Milan fogadja őket, így fel van adva a lecke a torinói gárdának.

Juventus  – Bologna 3-0 (1-0)
Gólszerzők:
Kostic (24.) Vlahovic (59.) Milik (62.) ill.
Kiállítás:
ill.

A Serie A 8. fordulójának eddigi végeredményei és további programja:

Szombat:
Napoli – Torino 3-1
Inter – AS Roma 1-2
Empoli – AC Milan 1-3

Vasárnap:
Lazio – Spezia 4-0
Lecce – Cremonese 1-1
Sampdoria – Monza 0-3
Sassuolo – Salernitana 5-0
Atalanta – Fiorentina 1-0
Juventus – Bologna 3-0

Vasárnap:
20:45 Hellas Verona – Udinese (Sport 1)

A bajnokság aktuális állása:

Standings provided by SofaScore