Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Tottenham: “A Premier League-nek úgy kéne működnie mint a Serie A-nak!”

Mint ismert, a Tottenham a hétvége egyik nagy rangadóján vereséget szenvedett a nagy rivális Arsenaltól. A találkozó emlékezetes marad Emerson Royal kiállításáról is, amellyel nem meglepő módon Antonio Conte menedzser nagyon, de nagyon nem értett egyet. 

(Photo by Shaun Botterill/Getty Images)

“Őszinte leszek, nem akarom kommentálni a döntést, mert itt Angliában nem könnyű ezt megtenni.” – kezdte meccs utáni gondolatmenetét Conte, aki azért csak belelendült véleménye kifejtésébe: “Emerson és a társai se értik igazán, miért így történt minden. Nem tudom, hogy lehet az, hogy egyszer sárga lappal, egyszer pedig azonnal piros lappal büntetnek a játékvezetők ugyan azért a szabálytalanságért.” – folytatta a Spurs menedzsere.

“Olaszországban például csütörtökönként találkoznak a játékvezetők, megnézik a döntéseiket videón, értékelik azokat, fejlődni próbálnak. Nem tudom, ez Angliában hogy megy ez, de talán a Premier League ilyen téren követhetné a Serie A példáját. Az angol bajnokság a világ legjobbja, itt a legmagasabb a tempó, a mérkőzések intenzitása. A liga színvonala mellett minden téren, így a bíró vagy videóbírói döntések terén is a legjobbra kellene törekedni!” – tette még hozzá Conte.