Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barca: tovább bosszankodhat Xavi!

Az Inter elleni BL-vereség alkalmával a 83. percben csereként pályára lépő Franck Kessié számára minden téren a lehető legrosszabbul végződött a milánói túra. 

Az elefántcsontparti középpályás a fájó vereség mellett bosszankodhat saját egészségi állapotán is, ugyanis csütörtökön az FC Barcelona hivatalos közleményt adott ki arról, hogy Kessié combizom-húzódás miatt a sérültek listájára került.

“Az első csapat játékosa, Franck Kessié-nek a combközelítő izma húzódott meg, ennek következtében nem léphet pályára. A visszatérése a felépülés ütemének a függvénye.” – olvasható a Barca hivatalos közleményében.

(…) és ha már a bosszankodást említettük: Xavinak is bőven fájhat a feje azért, hogy Kessié mellett Ronald Araujo, Jules Koundé, Héctor Bellerín, Memhis Depay, Frenkie De Jong és a bokaficam Andreas Christensen neve is szerepel a hiányzók listáján – mind sülrés miatt.