Lewandowski duplázott, Joao Cancelo ismét betalált
A hajrára teljesen szétestek a Zebrák…
A Slovan legyőzése után is folytatódott a jó szereplés…
Csaknem három év után kaptak ki újra odahaza a bajnokságban…
A Gerd Müller, Miroslav Klose, Mario Mandzukic triót utasította maga mögé!
A Portsmouth után ezúttal a Northampton kapuját vette be a magyar válogatott középpályás…
Ez volt a spanyol játékos első piros lapja a karrierje során
A hírek szerint egy igen magas kivásárlási ár is bekerül az új kontraktusába!
Rodrit a második félidő elején kiállította a játékvezető, de így sem forgott veszélyben a City győzelme!
Büszke arra, hogy a Liverpool játékosa lehet…
Az Európa-liga csütörtöki játéknapján az AS Roma a harmadik fordulóban már a második vereségét szenvedte el a Real Betis elleni hazai fiaskó által…
(Photo by Silvia Lore/Getty Images)
Az AS Roma vezetőedzője, José Mourinho szokásától eltérő módon ezúttal egy vereség után nem kritizálta a játékvezetést vagy éppen az ellenfelet, bár természetesen nem volt elégedett:
“A Betisnek magasabb technikai szinten játszott, különösen az első félidőben. Mégis több helyzetünk volt, ez máris egy komoly ellentmondás. Kétségtelenül gondot tudtak okozni nekünk, kellemetlen ellenfél voltak. Kapufákat lőttünk és két hihetetlen helyzetet hagytunk ki, nem örülök az eredmények. Úgy érzem, hogy a döntetlen reálisabb lett volna. Fájdalmas érzés, hogy elvesztettünk egy ilyen mérkőzést.”
A “farkasok három forduló alatt már másodszor kaptak ki, így három pontjukkal csak az Ekl-továbbjutást érő harmadik helyet foglalják el a hibátlan sevillaiak és a bolgár Ludogorec Razgrad mögött.
(Részletes tabella a táblázat jobb felső sarkában található ikonra kattintva érhető el!)
Lewandowski duplázott, Joao Cancelo ismét betalált
A hajrára teljesen szétestek a Zebrák…
A Slovan legyőzése után is folytatódott a jó szereplés…
Csaknem három év után kaptak ki újra odahaza a bajnokságban…
A Gerd Müller, Miroslav Klose, Mario Mandzukic triót utasította maga mögé!
A Portsmouth után ezúttal a Northampton kapuját vette be a magyar válogatott középpályás…
Ez volt a spanyol játékos első piros lapja a karrierje során
A hírek szerint egy igen magas kivásárlási ár is bekerül az új kontraktusába!
Rodrit a második félidő elején kiállította a játékvezető, de így sem forgott veszélyben a City győzelme!
Büszke arra, hogy a Liverpool játékosa lehet…
Óriási verést mértek a bajorok a Bochumra…
Azonban a góllövőlistát még így sem vezeti…
Remekül kezdte a szezont a katalán csapat…
A szabadon igazolható játékost a Al-Attifaq fogadta be egy időre
Hosszabb kihagyás várhat rá…
Jó hírek érkeztek a brazil játékosról az Atlético Madrid elleni meccs előtt
Csalódottságában hozhat váratlan döntést az MU korábbi kapusa…
Ihletett formában futballozik a VFB csatára…
Az Al-Nassr klasszisa üzent a kritikusainak…
A jövőjével kapcsolatos kérdések mellett a PSG-ről is említést tett…
5 meccs után 10 találatnál jár a támadó!
Klubváltásának körülményeiről beszélt…
Túl sok lett a petárda, de ez a portugált nem zavarta, a kapust annál inkább
Nagy jövő állhat előtte…