Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Marco Rossi: “Lehetett volna rosszabb és jobb is”

A magyar válogatott megkapta ellenfeleit a 2024-es Európa-bajnokság selejtezősorozatára, melyből a válogatott szövetségi kapitánya is elmondta véleményét…

(Photo by Boris Streubel – UEFA/UEFA via Getty Images)

Az Európa-bajnokság selejtezősorozatában a története során először az első kalapba kerülő magyar válogatott legerősebb ellenfele Szerbia lesz. Továbbá Montegró, Bulgária és Litvánia nyert még besorolást a G csoportba.

A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi diplomatikusan értékelt a sorsolás után:

“Lehetett volna sokkal nehezebb csoportunk, de természetesen ennél jobb csoportot is el tudtam volna képzelni – idézi az mlsz.hu Marco Rossi szövetségi kapitányt. – Nem szabad, hogy megtévesszen bárkit is, hogy bennünket sorsoltak a legerősebb kalapból, hiszen a szerbek a világranglistán előttünk állnak, és kint lesznek a világbajnokságon is. A szerbek mellett a montenegróiakat és a bolgárokat is ismerjük a közelmúltból az egymás elleni mérkőzéseinkről, ám az ellenük elért eredményekből nem lehet kiindulni, mert két-három év alatt nagyon sokat változhatnak az erőviszonyok a mai labdarúgásban. Nehéz mérkőzések várnak ránk, meccsről meccsre kell előre gondolkodnunk a selejtezők során, és ahhoz, hogy eredményesek legyünk, minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk az összes találkozón.”

A 2024-es Európa-bajnokság selejtezősorsolásának csoportbeosztása:

A csoport: Spanyolország, Skócia, Norvégia, Grúzia, Ciprus,
B csoport: Hollandia, Franciaország, Írország, Görögország, Gibraltár
C csoport: Olaszország, Anglia, Ukrajna, Észak-Macedónia, Málta
D csoport: Horvátország, Wales, Örményország, Törökország, Lettország
E csoport: Lengyelország, Csehország, Albánia, Feröer-szigetek, Moldova
F csoport: Belgium, Ausztria, Svédország, Azerbajdzsán, Észtország
G csoport: Magyarország, Szerbia, Montenegró, Bulgária, Litvánia
H csoport: Dánia, Finnország, Szlovénia, Kazahsztán, Észak-Írország, San Marino
I csoport: Svájc, Izrael, Románia, Koszovó, Fehéroroszág, Andorra
J csoport: Portugália, Bosznia-Hercegovina, Izland, Luxemburg, Szlovákia, Liechtenstein