Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: Cristiano Ronaldo gólja győzelmet ért a Manchester Unitednek az Everton ellen – videóval

Az angol bajnokság (Premier League) 10. fordulójában a Manchester United az Everton otthonába látogatott. Jól kezdték a mérkőzést a liverpooliak, de az MU konzisztensebb teljesítményt nyújtott, és hátrányból fordítva is megnyerte a mérkőzést, ráadásul Cristiano Ronaldo találatával, ami az első volt neki a bajnokságban. A portugálnak ez volt a 700. klubgólja is egyben.  

(Photo by Peter Byrne/PA Images via Getty Images)

Olyan jól kezdte az Everton a mérkőzést, hogy rögtön az 5. percben vezetést szerzett, amikor Casemiro labdavesztése után Iwobi törte át a védelmet és gyönyörűen tekert a kapu jobb oldalába. Jól tartotta viszont a labdát a Manchester United, és a 15. percben már össze is jött neki az egyenlítés, amikor Antony kapott egy passzt a kapu előterében, majd a bal alsó sarokba lőtte a labdát. A brazil szélső zsinórban a harmadik bajnokiján is betalált. Sokkal jobban játszott az MU, de nagy helyzetük nem volt. A 29. percben Martialt is le kellett cserélni sérülés miatt, a helyére pedig Cristiano Ronaldo érkezett. A portugál meg is hálálta a bizalmat, mivel a 44. percben vezetést szerzett a Unitednek, amikor Iwobi labdavesztését követően Ronaldo iramodott meg a kapu felé, majd a kapus mellett lőtt szépen a hálóba. Ez volt a portugál 700. gólja klubszínekben.

A második félidő nagy részében szintén az MU dominált, de nem igazán tudta ezt a fölényt gólra váltani. Hiába jutottak fel az ellenfél kapujáig, ezzel már nem tudtak mit kezdeni. A 81. percben Rashford ugyan betalált, de a videóbírón visszanézték a gólt, és kezezés miatt végül érvénytelenítették a gólt. A végét viszont nagyon megnyomta az Everton, és több helyzetük is volt. A 91. percben Garner lőtte el a labdát a tizenhatosról, de De Gea hatalmas bravúrral védett. Az utolsó percekre még Pickford is felment fejelni a szögletekre, de a United mindent kivédekezett, így végül maradt az eredmény, és a vendégek szerezték meg a három pontot.

Everton – Manchester United 1-2 (1-2)
Helyszín: Goodison Park (Liverpool) Vezette: David Coote
Gólszerzők: Iwobi (5.) ill. Antony (15.), Ronaldo (44.)
Sárga lap: Onana (51.), Gordon (63.) ill. McTominay (85.)
Kiállítás: – ill. –

Everton: Pickford, Mykolenko, Tarkowski, Coady, Coleman (Garner, 75.), Iwobi, Gueye (Calvert-Lewin, 76.), Onana, Gordon (McNeil, 67.), Gray, Maupay (Rondon, 84.). Menedzser: Frank Lampard

Manchester United: De Gea, Dalot, Lindelöf, Martinez, Shaw, Casemiro, Eriksen (McTominay, 85.), Rashford, Fernandes, Antony (Varane, 90+3.), Martial (Ronaldo, 29.). Menedzser: Erik Ten Hag

A Premier League 10. fordulójának eddigi végeredményei és további programja:

Szombat:
Bournemouth – Leicester 2-1
Chelsea – Wolves 3-0
Manchester City – Southampton 4-0
Newcastle – Brentford 5-1
Brighton – Tottenham 0-1

Vasárnap:
Crystal Palace – Leeds 2-1
West Ham – Fulham 3-1
Arsenal – Liverpool 3-2
Everton – Manchester United 1-2

Hétfő:
21:00 Nottingham – Aston Villa (Aréna 4)

A bajnokság aktuális állása:

Standings provided by Sofascore