Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ferencváros: “Jó formában vagyunk…”

Az Európa-liga csoportkörében a Ferencváros a továbbjutás szempontjából kulcsfontosságú mérkőzésre készül az AS Monaco ellen…

 

A Ferencváros vezetőedzője, Sztanyiszlav Csercseszov bizakodva várja az AS Monaco elleni összecsapást, ugyanakkor a meccs tétjének súlyával is tisztában van:

“A csütörtöki mérkőzés mindkét csapat számára fontos, hiszen nagyon szoros a helyzet a csoportunkban. Nem szeretnék pontokról, pontszerzésről beszélni a mérkőzés előtt, a legfontosabb, hogy jó teljesítményt nyújtsunk a pályán és kihasználjuk a helyzeteinket. A szombati, Puskás Akadémia elleni meccsünkön mindenképpen szerettünk volna jó eredményt elérni, hiszen a Puskás konkurenciát jelent számunkra a magyar bajnokságban. Jó formában vagyunk, szeretném, ha ez a Monaco ellen is kitartana. A mutatott teljesítmény alapján nem gondolnám, hogy ingadozó lenne a Monaco teljesítménye. Ez a csapat évről évre a Bajnokok Ligájában szerepel, az idén nem sikerült, de igazán jó teljesítményt tud nyújtani. Erős ellenfélre számítok csütörtökön.

Az elmúlt három mérkőzést mindössze négy védővel kellett megoldanunk. Remélhetőleg csütörtökön mindenki bevethető lesz és a meccs folyamán sem teszünk szert további sérülésre. Adnan Kocvacevic két napja újra velünk készül, de bevethető Pászka Lóránd is, aki legutóbb jó teljesítményt nyújtott és visszatért a sérülésből Botka Endre is.”

A csoportelső zöld-fehérek kilenc, míg a Monaco hat ponttal rendelkezik négy forduló után. A két csapat egymás elleni összecsapására ma este 21 órától kerülhet sor a Groupama Arénában.

A csoport aktuális állása


Standings provided by Sofascore

(Részletes tabella a táblázat jobb felső sarkában található ikonra kattintva érhető el!)