Az olasz mester még a megsemmisítő derbit követően is ragaszkodik a taktikájához…
A lesérült Kylian Mbappe helyére állt be…
Csereként beállva volt eredményes…
Megvan az első vezéráldozat…
A Flamengo újabb döntőt vesztett el…
Varga Roland ezúttal gólpasszt adott…
Győzelemmel mutatkozott be a bajnokságban az új edző…
A duplázó Alvaro Morata és Antoine Griezmann vezették győzelemre a “matracosokat” a madridi derbin…
A Győr hosszú emberelőnyben sem tudott győzni…
Az első bajnoki mérkőzésen, amelyen kezdőként lépett pályára…
A legfrissebb sajtóhírek szerint a spanyol bajnokságban (La Liga) szereplő Barcelona együttese az Athletic Bilbao védőjének, Inigo Martineznek a leigazolásával oldaná meg a védelmi szekcióban keletkezett üresedést.
(Photo by Juan Manuel Serrano Arce/Getty Images)
Mint arról beszámoltunk, Gerard Piqué nemrég bejelentette, hogy befejezi profi pályafutását. A rutinos hátvéd ugyan nem jutott sok lehetőséghez a katalán csapatnál ebben a szezonban, ám Araujo és Koundé sérülékenysége miatt Xavi mindenképp szeretne egy védőt igazolni. A Barca mestere nemrég egy nyilatkozatában arra utalt, hogy már januárban pótolni szeretnék Piquét, erre pedig spanyol sajtóhírek szerint a legfőbb kiszemeltjük nem más, mint az Athletic Bilbaoban futballozó Inigo Martinez. A rutinos középhátvéd leigazolását elősegítheti az a tény, hogy az idény végén lejár a szerződése az Athleticnél, így már januárban jóval a piaci értéke alatt megszerezhetik a játékjogát. A források arról is beszámolnak, hogy amennyiben a Bilbao a télen nem hajlandó elengedni Martinezt, úgy a katalánok a nyáron hoznák el őt, ám akkor már szabadügynökként, és átmeneti megoldáséknt egy másik hátvéd után néznének a piacon januárban.
Inigo Martinez 2018 januárjában igazolt az Athletic Bilbaohoz a Real Sociedadtól. A klub színeiben azóta 167 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 7-7 gólt és gólpasszt jegyzett. Piaci értékét 20 millió euróra taksálja a transfermarkt.
Az olasz mester még a megsemmisítő derbit követően is ragaszkodik a taktikájához…
A lesérült Kylian Mbappe helyére állt be…
Csereként beállva volt eredményes…
Megvan az első vezéráldozat…
A Flamengo újabb döntőt vesztett el…
Varga Roland ezúttal gólpasszt adott…
Győzelemmel mutatkozott be a bajnokságban az új edző…
A duplázó Alvaro Morata és Antoine Griezmann vezették győzelemre a “matracosokat” a madridi derbin…
A Győr hosszú emberelőnyben sem tudott győzni…
Az első bajnoki mérkőzésen, amelyen kezdőként lépett pályára…
Remek formában kezdte a szezont a marokkói védő…
Mind a 8 gólt más játékos szerezte!
Dejan Stankovic a bajnokságban is győzelemmel mutatkozott be…
Az argentin támadó szerint a párizsi klub nem ismerte el, miután visszatért Katarból
Ponttal távozott a Tottenham az Emiratesből…
6 forduló után 5 pontot gyűjtött be Pochettino csapata…
Szoboszlai Dominik játékára ismét végig számított Jürgen Klopp…
Tovább menetel a Lommel a remek formában lévő fiatal magyar játékossal…
A Feyenoord 3-0-s vezetésénél beszüntették a játékot…
Újabb hazai gólgazdag mérkőzésen gyűjtötték be mind a 3 pontot a baszkok…
A bakiparádéba illő mérkőzésen sajnos a magyar védő is megvillant…
Ami ment a Manchester United ellen, az ezúttal visszaütött a Sirályoknak…
Pedig sokáig úgy tűnt, hogy közel a visszatérés…
Az Empoli történelmi szezonrajtot produkált ezzel a vereséggel!
Ezzel a góllal került előnybe a listavezető!