Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MU: a brazil klub elnöke szerint CR csak cserejátékos!?

Hangzatos kijelentést tett a brazil első osztályú Flamengo első embere, Rodolfo Ladim, aki a szurkolók a közösségi médiában terjedő azon ötletére reagált, hogy Cristiano Ronaldot kellene szerződtetnie a klubnak. 

 (Photo by Matthew Ashton – AMA/Getty Images)

“Nem tudom, honnan vették a kreativitást a drukkerek ehhez az elképzeléshez. Tudok róla ugyanis, hogy Cristiano korábban kapott egy két évre szóló, 242 millió dolláros ajánlatot. Nos, ez havonta 10 millió dollár kiadást jelent… Egy akkora összegről beszélünk, amely a Flamengo mostani keretének egész fizetését lefedné. Csupán egy játékosért!” – kezdte gondolatmenetét a klubvezető, majd következett a csattanó.

“Vajon megérne ekkora áldozatot Cristiano Ronaldo nekünk, főleg úgy, hogy meggyőződésem, hogy Gabigol (Gabriel Barbosa) és Pedro mögött a kispadon kezdene csak?!” – tette fel a költői kérdést Rodolfo Ladim.