Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: kétgólos hátrányból fordított a Leeds United! – videóval

Az angol bajnokság (Premier League) 15. fordulójának szombati játéknapján két kiesés elől menekülő csapat mérte össze a tudását a Leeds United és a Bournemouth személyében.

(Photo by Harriet Lander/Getty Images)

Két kiesés elől menekülő együttes csapott össze a találkozón, ahol már az első 20 percet követően 3 gólt láthatott a közönség. A hazai gárda már a 3. percben előnybe került, miután a játékvezető büntetőt ítélt Senesi szabálytalansága után. Az ítéletet Rodrigo hajtotta végre, aki magabiztosan a hálóba továbbította a labdát, 1-0! Azonban nem örülhettek sokáig az előnynek a hazaiak, a 7. minutumban ugyanis máris jött az egyenlítés, miután egy megpattanó beadásból Tavernier vette be a kaput, 1-1! A 19. percben aztán mégrosszabb helyzetbe került a Leeds, ekkor ismét egy beadás okozott gondot a védelemnek, amire a második hullámból tökéletesen érkezett Billing, ő pedig védhetetlen lövést eresztett meg Meslier kapujára, 1-2! A szünetig nem esett újabb találat, de a második félidő elején már igen kilátástalannak tűnt a Marsch-legénység helyzete. A 48. percben ugyanis Tavernier beadását Solanke továbbította sarokkal a kapuba, 1-3! A Leeds azonban nem adta fel a küzdelmet, és a 60. percben Greenwood szépségdíjas találatával közelebb zárkóztak, 2-3! A 68. minutumban aztán már az egyenlítésnek örülhettek a hazaiak, ekkor egy szöglet után Cooper vette be fejjel Travers kapuját, 3-3! A csattanó pedig a véghajrára maradt! A 84. percben egy Bournemouth szabadrúgást követően ellentámadásba lendült a Leeds, és Gnonto a nagy vágtája után kiváló passzt adott Summervillenek, aki a Liverpool elleni mérkőzést követően ezúttal is győztesgólt szerzett, 4-3! A Leeds ezzel a sikerrel átmenetileg fellépett a tabella 12. helyére, míg a Bournemouth egyre inkább csúszik a kiesőzóna felé.

Leeds United – Bournemouth 4-3 (1-2)
Helyszín: Elland Road Vezette: T. Harrington
Gólszerzők: Rodrigo (3. – büntető), Greenwood (60.), Cooper (68.) Summerville (84.) ill. Tavernier (7.), Billing (19.), Solanke (48.)

A mérkőzés összefoglalója:

A bajnokság aktuális állása:

Standings provided by Sofascore