Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Itt a vége, eldőlt Cristiano Ronaldo sorsa a Manchester Unitednél – HIVATALOS

Cristiano Ronaldo nyílt támadást indított csapata ellen a legutóbbi nyilatkozatában, amely nem maradt következmények nélkül…

(Photo by Visionhaus/Getty Images)

A Manchester United a kedd esti órákban adott tájékoztatást róla, hogy közös megegyezéssel felbontotta Cristiano Ronaldo szerződését, miután a felek egymáshoz való viszonya az elmúlt időszakban menthetetlenül megromlott.

A 37 éves portugál klasszis két megszakítása alatt 346 mérkőzésen 145 gólt szerzett a “vörös ördögök” színeiben, azonban a tavaly nyári visszatérése a vártnál rövidebb idő alatt véget ért. Ronaldo az előző idényt 38 meccsen 24 találattal zárta, melyből 18 találatot a bajnokságban szerzett. Ennek ellenére a csapat nem jutott be a Bajnokok Ligájába, amely után nyáron az ügynöke, Jorge Mendes klubot keresett számára, de egyetlen csapattal sem tudott megállapodni.

A Manchester United a közleményében sok sikert kívánt a játékosnak és kiemelte, hogy továbbra is mindenki arra összpontosít, hogy folytassa a csapat fejlődését Erik ten Hag irányításával, és együtt dolgozzon a pályán elért sikerek érdekében.

Ronaldo az idei szezonban 16 mérkőzésen mindössze három gólt szerzett, kétszer az Európa-ligában, egyszer a bajnokságban volt eredményes. A PL-ben jobbára csak csereként veszik őt számításba, a nemzetközi mérkőzéseken jutott rendszeres játéklehetőséghez.