A világbajnokságot is megjárt szélsőt igazolna a Newcastle! – sajtóhír

A Szarkák a Ligue 1 egyik tehetséges szélsőjével erősítenék meg keretüket a téli átigazolási időszak folyamán, akiben nagy potenciált látnak.

(Photo by Youssef Loulidi/Fantasista/Getty Images)

A Newcastle United a Rennes labdarúgóját, Kamaldeen Sulemanát szemelték ki, akiért egy komolyabb összeget sem sajnálnának a L’Equipe értesülései szerint.

A még mindig csak 20 esztendős balszélsőt 2026-ig köti szerződés a Vörös-feketékhez, piaci értékét 18 millió euróra becsüli a transfermarkt.com. A forrás úgy tudja, hogy a Szarkák 35 millió eurót sem sajnálnának érte, mert komolyabb jövőt jósolnak neki a csapat megfigyelői.

A 15-szörös ghánai válogatott támadó az elmúlt nyáron csatlakozott a Rennes-hez a dán Nordsjaelland együttesétől 15 millió euróért cserébe. Azóta hátsérülés miatt ki kellett hagynia az elmúlt szezon bő harmadát, viszont így is 41 tétmérkőzésen kapott lehetősége a francia csapat színeiben, amelyeken 6 gólt és 4 gólpasszt jegyzett.

Sulemana ott lehetett a katari világbajnokságon a ghánai válogatottal, és két mérkőzésen is lehetőséget kapott, de a csoportból nem sikerült továbbjutnia nemzeti csapatával.