Kikerült csapata keretéből a magyar válogatott támadója – sajtóhír

Belga sajtóinformációk szerint a belga bajnokságban (Jupiler League) szereplő KRC Genk kitette az első csapat keretéből magyar válogatott támadóját, mert nem hosszabbította meg a nyáron lejáró szerződését a klubbal…

A Nemzeti Sport belga sajtóértesülésekre hivatkozva számolt be róla, hogy a KRC Genk keretéből kikerült Németh András és a 17 éves belga Mika Godts, és mindketten csak az U23-as együttes edzéseit látogathatják.

A hírt a klubvezetőség részéről Dimitri de Condé erősítette meg: “Mindkét játékos szerződés lejár az idény végén, és ez nem ideális helyzet. Szerettünk volna egyértelmű választ kapni tőlük, még a téli felkészülés megkezdése előtt, hogy szeretnének-e hosszú távon is velünk dolgozni, azon kereteken belül, amiket biztosítani tudunk, mert sportszakmai és anyagi szempontból is megvannak azok a korlátaink, amikből nem engedhetünk. Nem veszélyeztethetjük a klub jövőjét. Az ajtó mindkét játékos előtt nyitva áll, reméljük, hogy győz a józan ész, és sikerül megegyezni velük, de amíg más döntés nem születik, a Jong Genknél bizonyíthatnak.”

A 20 éves magyar csatár a Nemzeti Sport érdeklődésére megerősítette, hogy a tartalékcsapattal kell tréningeznie. Bővebben nem kívánta kommentálni a hírt, annyit tett hozzá, bízik benne, a másodosztályban szereplő Genk II pénteki bajnoki meccsén pályára léphet.

Németh az idei szezonban epizódszerepet kapott a Genkben, 18 pályára lépés alatt két-két gólt és gólpasszt regisztrált.