Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Vb 2022: edzettek az argentin sérültek, akár játszhatnak is a negyeddöntőben

A Hollandia elleni nyolcaddöntőre készülő argentin válogatottat a napokban több sérülés is sújtotta…

(Photo by ANP via Getty Images)

Az argentin válogatott soraiból a közelmúltban Ángel Di María és Rodrigo De Paul egyaránt combizom-sérüléssel bajlódott, azonban a csütörtöki edzésen mindketten részt vehettek, így úgy tűnik, jó esélyek lehetnek a negyeddöntős szereplésükre. Egyedül Alejandro “Papu” Gómez nem tudott a társaival tréningezni, valószínűleg nem fog pályára lépni a mérkőzésen.

Lionel Scaloni szövetségi kapitány diplomatikusan csak annyit mondott, hogy mindketten jól vannak és majd az edzés után fogja eldönteni, hogy kik fognak kezdeni Hollandia ellen. Egyúttal kicsit szemrehányást tett az újságíróknak, hogy erről érdeklődnek, és a zárt kapus edzés után honnan tudnak bármiről is, de a mai világban ez azért már nem meglepő.

A vb-n még egy percet sem játszó Paulo Dybala kapcsán a szakember elárulta, hogy “Azért nem játszott még, mert nem láttam alkalmasnak, hogy pályára lépjen. Jó állapotban van. és meg vagyunk elégedve a munkájával.”

Az argentinok Hollandia elleni negyeddöntőjét péntek este 20 órától rendezik.

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!