Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Vb 2022: hiába tudott egyszer egyenlíteni Anglia, végül Franciaország jutott be a legjobb négy közé! – videóval

Utolsó párharcához érkezett a katari labdarúgó-világbajnokság negyeddöntős szakasza, ahol Anglia a címvédő Franciaországgal csapott össze.

(Photo by Chris Brunskill/Fantasista/Getty Images)

Meglepő módon először találkozott egymással a két csapat nagy torna kieséses szakaszában, ennek ellenére nem kezdték óvatosan a találkozót a felek. Az első 10 percben többnyire mindkét csapat beadásokkal próbálkozott, ám ezek nem jártak sikerrel. Az első veszélyesebb lehetőség Giroud nevéhez fűződött, aki a 11. percben 5 méterről fejelt, de Pickford hárítani tudott. Pár perccel később viszont az angol hálóőr már nem tudott hárítani, Tchouameni 26 méterről ugyanis egy védhetetlen lövést eresztett meg a kapujára, 0-1! A bekapott gól nem fogta meg Angliát, sőt jóval veszélyesebbé váltak ezt követően. Llorisnak először Shaw szabadrúgását védte, majd Kane közeli ziccerénél védett hatalmasat. A 29. minutumban ismét a francia kapus hárítására volt szükség, aki Kane 18 méterről leadott lövését tolta szögletre. A játékrész utolsó szakaszára a franciák visszább tudták szorítani az angol rohamokat, így megőrizték egygólos előnyüket a szünetig.

A második játékrészt is egy Lloris bravúr nyitotta, aki egy 16 méterről leadott Bellingham bombát tolt a léc fölé. Nem sokkal később viszont már ő is tehetetlen volt, Tchouameni ugyanis szabálytalankodott Sakával szemben a tizenhatoson belül, a tizenegyest pedig Kane értékesítette, 1-1! Szinte azonnal ismét megszerezhette volna a vezetést a francia válogatott, de Rabiot 22 méterről leadott lövését Pickord hárítani tudta. A következő veszélyes lehetőséget Anglia alakította ki, amikor egy beadás után Maguire fejelhetett 8 méterről, a labda azonban a kapufa érintésével elhagyta a játékteret. A 77. percben Pickfordnak kellett hatalmas bravúrt bemutatnia, aki Giroud közeli lövését tudta szögletre tolni. 1 perccel később viszont már Giroud nyerte meg ezt a különpárbajt, ugyanis Griezmann beadását Maguire szorításában a hálóba tudta bólíntani, 1-2! Pár minutum elteltével ismét hatalmas esély nyílt az angolok előtt, hogy egyenlítsenek, ezúttal ugyanis Theo Hernández szabálytalansága után ítélt büntetőt a játékvezető! A labda mögé ismét Kane állt, a támadó azonban a második próbálkozását csúnyán fölé vágta! A véghajrában már hiába próbálkozott mindennel Anglia, de csak egy veszélyes Rashford szabadrúgásra futotta a részükről, így Franciaország jutott be a legjobb 4 közé!

Anglia – Franciaország 1-2 (0-1)
Helyszín:
Al Bayt Stadion Vezette: W. Sampaio
Gólszerzők: Kane (54.–büntető) ill. Tchouameni (17.), Giroud (78.)
Sárga lapok: Maguire (90.) ill. Griezmann (43.), Dembele (46.), T. Hernández (83.)
Kiállítás: -ill.-

Anglia: Pickford – Shaw, Maguire, Stones (Grealish 90+8.), Walker – Rice, Bellingham, Henderson (Mount 79.) – Foden (Rashford 85.), Kane, Saka (Sterling 79.) Szövetségi kapitány: Gareth Southgate

Franciország: Lloris – Koundé, Varane, Upamecano, T. Hernández – Tchouameni, Rabiot, Dembele (Coman 79.), Griezmann, Mbappé – Giroud Szövetségi kapitány: Didier Deschamps


A mérkőzés összefoglalója:

A negyeddöntők eredményei:

Péntek:
Horvátország – Brazília 1-1 (b.u. 4-2)
Hollandia – Argentína 2-2 (b.u. 3-4)

Szombat:
Marokkó – Portugália 1-0
Anglia – Franciaország 1-2