Állítása szerint a díjat az egész csapatnak köszönheti
Bár most kicsit elmaradt az előző idényben elért góljai számától
Igor Tudor csapata így nem tudta megelőzni a városi riválist a 6. helyért folytatott harcban!
Véget ért a Red Bull Salzburg évtizedes egyeduralma…
Egy kieső kiléte még nem ismert…
Mindössze két percig reménykedhetett az Arsenal… Eközben Jürgen Klopp győzelemmel búcsúzott Angliától…
Azonban nem örülhetnek ennek a döntetlennek az Udinesénél, az Empolinál meg pláne nem, de így is mindkét csapatnak a saját kezében van a sorsa…
Közel a bajnoki cím!
A Cagliari a győzelmével pedig biztos, hogy az élvonalban kezdi meg a következő idényt is!
A legfrissebb sajtóhírek szerint az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Tottenham együttese szeretné leigazolni a Sporting hátvédjét, Pedro Porrót.
(Photo by Joao Rico/DeFodi Images via Getty Images)
A legfrissebb angol sajtóhírek szerint Antonio Conte szeretné megerősíteni a Tottenham védelmének jobb oldalát. Erre a célra a beszámolók alapján a Sporting védőjét, Pedro Porrót szemelte ki az olasz mester. A spanyol játékos a Manchester City rendszerének neveltje, hiszen a Gironától került Manchesterbe, ahonnan először a Real Valladolidhoz, majd a Sportinghoz adták őt kölcsön. A portugál csapatnál Porro hamar kulcsjátékossá vált, aminek köszönhetően a 2 éves kölcsönszerződése után végleg meg is vásárolták őt ezen a nyáron 8,5 millió euróért. Nem meglepő módon kiváló teljesítményére több csapat is felfigyelt, a Tottenhamen kívül ugyanis spanyol és olasz csapatok érdeklődéséről is lehetett hallani vele kapcsolatban. A hírek szerint viszont a Tottenham tűnik a legesélyesebbnek a megszerzésére, Conte ugyanis mindenképp szeretne egy jobbhátvédet igazolni a csapatba, akár már a télen is, mivel nincs megelégedve a jelenlegi felhozatallal.
Pedro Porro a Sporting színeiben eddig 92 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 10 gólt és 18 gólpasszt jegyzett. Szerződése 2025 nyaráig köti aktuális csapatához. Piaci értékét 25 millió euróra taksálja a transfermarkt.
Állítása szerint a díjat az egész csapatnak köszönheti
Bár most kicsit elmaradt az előző idényben elért góljai számától
Igor Tudor csapata így nem tudta megelőzni a városi riválist a 6. helyért folytatott harcban!
Véget ért a Red Bull Salzburg évtizedes egyeduralma…
Egy kieső kiléte még nem ismert…
Mindössze két percig reménykedhetett az Arsenal… Eközben Jürgen Klopp győzelemmel búcsúzott Angliától…
Azonban nem örülhetnek ennek a döntetlennek az Udinesénél, az Empolinál meg pláne nem, de így is mindkét csapatnak a saját kezében van a sorsa…
Közel a bajnoki cím!
Nem hosszabbítja meg a szerződését…
A Cagliari a győzelmével pedig biztos, hogy az élvonalban kezdi meg a következő idényt is!
Ezt a szezont kölcsönben töltötte az ezüstérmes csapatnál!
A rövid pihenő után készülhetnek a nemzetközi szereplésre…
A vezetők elvesztették a bizadalmukat Quique Sánchez Floresben…
Egészen meghökkentő képsorok…
Ellenfélre vár a rekordbajnok…
Lejátszották a rájátszás döntőjét
Igazán sikeres idénye van Xabi Alonsoéknak, és még nincs itt a vége…
Befejeződik a Premier League 2023/24-es idénye a mai nap folyamán…
Jöhet az angol klub hivatalos bejelentése…
Ha nem lehet dönteni, a támadófutballt kell előnyben részesíteni…?
Hat nyeretlen meccs után győztek ismét…
Állítja, Laporta és Deco is támogatja