Nem sok lehetőséghez jutott tavasszal…
Elhagyta a zöld-fehéreket…
A vesztes kupadöntő másnapján közölte a klubbal…
Nem hosszabbítják meg a szerződését!
Kiderült, hogy Edersont majd csak a Copa Americán láthatjuk újra a kapuban…
Döntetlennel ért véget a hektikus mérkőzés…
Különleges környezetben fejlődhet tovább…
Mexikóvárosban dőlhet le, hogy ki jut a döntőbe…
Egyre ambiciózusabbnak tűnik a Villa az átigazolási fronton…
Sarri csapata két góllal vezetett hazai pályán az Empoli ellen, azonban a vendégek így is megviccelték a rómaiakat a végén…
(Photo by Paolo Bruno/Getty Images)
Csak a győzelem volt elfogadható az SS Lazio számára a Serie A 17. fordulójában, hiszen Maurizio Sarri csapata a dobogóért küzd az olasz élvonalban, azonban az Empoli hatalmas meglepetést okozva lepte meg a kék-fehéreket.
A Lazio egy mondhatni agyonnyert mérkőzést hullajtott ki a kezéből, hiszen a hazaiak az első félidő folyamán már a második percben Felipe Anderson révén megszerezték a vezetést, majd kaput eltaláló lövés nélkül tartották ellenfelüket, így dominálva az összecsapáson, hogy a második etapban is hasonlóan nyissanak a váratlan összeomlás előtt.
Zaccagni 54. percben szerzett gólját követően ugyanis a Lazio egészen a 83. percig két gólos előnyben volt, amikor is Caputo lepte meg a hazai védelmet, majd jött a hideg zuhany, amikor Marin talált be a 90+3. percben, így pontot lopva Sarri együttesétől.
Az Emplo két kapura tartó lövésből két gólt szerzett, a Lazio pedig a szezonja egyik legcsúfosabb döntetlenjét könyvelheti el a vasárnapi játéknapon.
SS Lazio –Empoli 2-2 (1-0)
Gólszerzők: Felipe Anderson (2.) Zaccagni (54.) ill. Caputo (83.) Marin (90+3)
Kiállítás: – ill. –
A 17. forduló végeredményei és további programja:
Szombat:
Fiorentina – Sassuolo 2-1
Juventus – Udinese 1-0
Monza – Inter 2-2
Vasárnap:
Salernitana – Torino 1-1
Lazio – Empoli 2-2
Spezia – Lecce 0-0
18:00 Sampdoria – Napoli (Sport 2)
20:45 AS Roma – AC Milan (Sport 2)
Hétfő:
18:30 Hellas Verona – Cremonese (Sport 1)
20:45 Bologna – Atalanta (Sport 1)
A bajnokság jelenlegi állása:
Nem sok lehetőséghez jutott tavasszal…
Elhagyta a zöld-fehéreket…
A vesztes kupadöntő másnapján közölte a klubbal…
Nem hosszabbítják meg a szerződését!
Kiderült, hogy Edersont majd csak a Copa Americán láthatjuk újra a kapuban…
Döntetlennel ért véget a hektikus mérkőzés…
Különleges környezetben fejlődhet tovább…
Mexikóvárosban dőlhet le, hogy ki jut a döntőbe…
Egyre ambiciózusabbnak tűnik a Villa az átigazolási fronton…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Real Betis…
A Girona kiváló szezonja okán…
A győzelemmel biztosították a továbbjutást…
Az edző vállalta a felelősséget…
Bognár György szerint jövőre is a bennmaradás lesz a céljuk…
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…