Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: Lautaro Martinez korai góljával otthon tartotta a három pontot az Inter! – videóval

Az olasz bajnokság (Serie A) 18. fordulójában a szombati játéknap zárásaként az Inter a Hellas Veronát látta vendégül.

(Photo by Mattia Ozbot – Inter/Inter via Getty Images)

Minden bizonnyal elsősorban a stabil védekezésre szeretett volna építeni a Hellas Verona együttese az Inter otthonában, de már nagyon korán, a 3. percben hátrányba kerültek. Egy hazai támadás végén a labda Lautaro Martinez elé pattant, ő pedig 15 méterről egy okosan helyezett lövéssel bevette Montipo kapuját, 1-0! A következő lehetőségre a 15. percig kellett várni, ekkor ismét Lautaro veszélyeztetett, de a fejese középre tartott, így a kapus védeni tudott. A játékrész közepétől a Verona a kapott gólt követően egyre inkább magához tért és támadásban is életjelet adtak magukról. A védelmi vonal feljebb tolásával egyre többször szerezték meg a labdát a félpályánál a veronaiak, a beadásokból és az ígéretes megindulásokból viszont nem tudták igazán komolyan tesztelni Onanát. A félidő vége előtt még Mkhitaryan előtt adódott egy komoly helyzet, de az örmény középpályás lövését Hien blokkolni tudta, igaz utólag kiderült, hogy mindezt kézzel tette, viszont a játékvezető és a VAR sem ítélt büntetőt, így a szünetre megmaradt az egygólos különbség a felek között.

A második játékrész első fele is hasonló mederben folyt, a Verona nem szeretett volna túlságosan kinyílni, nehogy tovább nőjön a különbség, az Inter pedig nem igazán törte magát az előny növelése érdekében, sokkal inkább ennek a minimális különbségnek az őrzésére koncentráltak. A félidő felénél aztán több változtatás is történt a vendégeknél, és megpróbáltak némiképp támadóbban fellépni. Ennek az első jele a 70. percben Sulemana lövése volt, amit Onanának kellett szögletre ütnie. A következő helyzetre a 81. minutumig kellett várni, ekkor Asllani alakított ki magának egy lövőhelyzetet, de a kísérlete kevéssel elzúgott Montipo kapuja mellett, aki hiába vetődött, esélye sem lett volna a hárításra. A véghajrában ugyan mindent megpróbált a Verona az egyenlítés érdekében, de nem tudták feltörni az Inter védelmét, így a milánói gárda Lautaro Martinez korai góljával begyűjtötte a 3 pontot, és  1 pontra megközelítették a második helyen álló Milan gárdáját.

Inter– Hellas Verona 1-0 (1-0)
Helyszín:
Staadio Giuseppe Meazza Vezette: M. Fabbri
Gólszerző:
Martinez (3.) ill.-
Sárga lapok: -ill. Dawidowicz (49.), Djuric (53.), Sulemana (90.)
Kiállítás: -ill.-

Inter: Onana – Bastoni, Acerbi, Skriniar – Dimarco (Gosens 77.), Mkhitaryan (Barella 77.), Calhanoglu (Asllani 69.), Gagliardini, Darmian – Dzeko (Correa 69.), Martinez (Carboni 89.) Vezetőedző: Simone Inzaghi

Hellas Verona: Montipo – Dawidowicz (Magnani 66.), Hien, Ceccherini – Depaoli, Ilic (Lasagna 66.), Tameze (Veloso 65.) , Doig (Piccoli 80.) – Kallon (Sulemana 57.), Lazovic – Djuric Vezetőedző: Marco Zaffaroni

A mérkőzés összefoglalója:

A 18. forduló eredményei és további programja:

Péntek:
Napoli – Juventus 5-1

Szombat:
Cremonese – Monza 2-3
Lecce – AC Milan 2-2
Inter – Hellas Verona 1-0

Vasárnap:
12:30 Sassuolo – Lazio (Tv: Sport 2)
15:00 Torino – Spezia
15:00 Udinese – Bologna (Tv: Sport 2)
18:00 Atalanta – Salernitana (Tv: Sport 2)
20:45 AS Roma – Fiorentina (Tv: Sport 2)

Hétfő:
20:45 Empoli – Sampdoria (Tv: Sport 1)

A bajnokság aktuális állása:


Standings provided by Sofascore