Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Kecskemét kölcsönvette a Serie A-ban is megfordult támadót! – hivatalos

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Kecskemét kölcsönvette a Torino fiatal magyar támadóját, Horváth Krisztofert – számolt be róla hivatalos weboldalán az együttes.

A 2022/2023-as idény második felében a Kecskeméti TE színeiben bizonyíthat Horváth Krisztofer. A fiatal támadó a kiírás első részét a Debrecennél töltötte, ám a szezon közben kinevezett Srdjan Blagojevic nem számolt vele, ezért közös megegyezéssel felbontatta a kölcsönszerződését. A DVSC színeiben 7 bajnokin és 2 Magyar-kupa meccsen lépett pályára Horváth Krisztofer.

Horváth Krisztofer rendkívül fiatalon, mindössze 16 esztendősen debütált az akkor NB II-es Zalaegerszegben, majd innen került ki Olaszországba a SPAL csapatához. Horváth a 2019/2020-as idényben bemutatkozott a Serie A-ban, az utolsó három bajnokin rendre lehetőséget kapott. A 21 éves támadó 2020 szeptembere óta a Torino kötelékébe tartozik, ahol néhány alkalommal szintén befért a felnőttek közé. A bajnokságban kétszer a kispadon foglalt helyet, míg az Olasz-kupában csereként kapott lehetőséget. A 2021/2022-es idényt az NB II-es Szegednél töltötte Horváth Krisztofer, ahol remek teljesítményt nyújtott. A másodosztályú bajnokságban 30 mérkőzésen lépett pályára, ezeken 19 gólt szerzett és 12 találatot osztott ki.