Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Puskás Akadémia bejelentette az idei első igazolását – HIVATALOS

A korábbi várakozásoknak megfelelően a Puskás Akadémia a hétfői napon hivatalosan is bejelentette a svéd válogatott szélső szerződtetését…

 

A Puskás Akadémia a hétfői napon két és fél évre szóló megállapodást kötött a Norrköpingtől érkező az egyszeres svéd válogatott jobbszélső, Jonathan Levivel.

A 26 éves szélső korábban 2017 és 2018 között a norvég első osztályú Rosenborgot erősítette, hazája élvonalában mostani csapata előtt az Elfsborg futballistája volt 2019-ben. Ezt követően került a Norrköpinghez, ahol az előző három idény alatt együttesen 79 mérkőzésen 19 gólt szerzett, legjobb szezonjában kilenc gólig jutott 2020-ban.

Levi a kék-sárga nemzeti csapatban 2019-ben, egy Finnország elleni felkészülési mérkőzésen mutatkozott be, de egyéb nemzetközi tapasztalattal is bír: a norvég Rosenborg színeiben 2017 és 2019 között négy Bajnokok Ligája-, illetve El-selejtezőn játszott, s hat találkozón az Európa-liga csoportkörében is pályára lépett.

A felcsútiak tájékoztatása szerint az új szerzemény kedden csatlakozik a Spanyolországban edzőtáborozó csapat keretéhez.