Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…
A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Elvesztette a második felkészülési mérkőzését a Spanyolországban edzőtáborozó magyar bajnoki címvédő Ferencváros együttese…
A Ferencváros vasárnap 1-0-s vereséget szenvedett a lengyel élvonalbeli Piast Gliwice ellen a spanyol edzőtábor alatt. Noha a zöld-fehéreknek számtalan lehetőségük volt, nem tudták kihasználni a helyzeteiket, így egyetlen korai gól döntött az ellenfél javára.
“Ez egy edzőmérkőzés volt, ami remekül szolgálta a felkészülésünket, messzemenő következtetéseket kár volna levonni belőle. Az ellenfelünk agresszív volt, de jó meccset játszottunk. Mi vétettünk egy hibát, amiből gólt kaptunk, és kikaptunk. Időnként kompaktak voltunk, volt aktív időszakunk is, de ez már a múlt, már a következő feladat a fontos. A harmadik, hétfői meccs után már tisztábban látjuk majd, hogy mennyire állunk készen a bajnokság folytatására – mondta a mérkőzés után Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző a Fradi.hunak.
A Ferencváros legutóbb 2-0-s sikert aratott a Bundesligában szereplő Augsburg ellen.
Ferencváros – Piast Gliwice 0-1 (0-1)
Gólszerző: – ill. Wilczek (18.)
Ferencváros: Bogdán – Wingo (Hamai, 54.), S. Mmaee (Knoester, 36.), Kovacevic, Pászka – Vécsei, Esiti (Sigér, 64.) – Osei (Varga Z., 64.), Lisztes (Kharaishvili, a szünetben), Auzqui – R. Mmaee. (Marquinhos, 79.) Vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov
Az Európa-liga-nyolcaddöntős magyar együttes hétfőn zárja a felkészülést a cseh Viktoria Plzen elleni összecsapással.
Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…
A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!
Négy év után búcsúznak
A másik kettő már korábban eldőlt, bár matematikailag már a Lutonnak se volt igazán esélye
Máris tervezi a jövőjét az olasz szakember
Pochettino még mindig nem tudja, hogy ő marad-e a Chelsea menedzsere
Hazája legpiacképesebb labdarúgója…