Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Arsenal: az MLS-ből erősíthetnek az ‘ágyúsok’! – sajtóhír

A goal.com beszámolója szerint az Arsenal együttese fontolgatja az észak-amerikai profi labdarúgó-ligában szereplő Orlando City kulcsemberének, Facundo Torresnek a szerződtetését (…)

(…) Mindezt a 22 esztendős uruguayi támadó is elismerte, aki mint mondta, egyenesen a klubja tájékoztatta az Arsenal érdeklődéséről.

“A klub értesített arról, hogy felvették a kapcsolatot az Arsenallal. Mindez még a világbajnokság előtt történt. Akkoriban csak a katari tornára akartam koncentrálni, ezt tudatosítottam mindenkivel. Most viszont, visszatértem a csapathoz, meglátjuk hogyan folytatódnak a beszélgetéseink. Nyitott vagyok bármire.” – idézi a 90min Torrest, aki azt is hozzá tette, hogy egy európai szerződés az álmai beteljesülését jelentené.

“Szeretnék egyszer Európában futballozni. A La Liga és a Premier League az a két bajnokság, amely a leginkább vonz. Már önmagában hatalmas öröm a számomra az is, ha arról hallok, hogy ha a két bajnokságból bármelyik csapat szeretne átigazolni.” – tette még hozzá a hazájában, a Penarolban nevelkedő játékos, aki 2022 januárja óta futballozik Orlandóban, mégpedig igen kiválóan: 33 tétmeccsen 9 gól szerzett és 10 gólpasszt osztott ki új csapatában.

A mértékadó Transfermakrt 8 millió euróra taksálja az Orlandoval jelenleg 2025 év végéig szerződében álló Facundo Torres játékjogát.