Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Átadólistára tette játékosát az Atlético Madrid – sajtóhír

A Matracosok vezetőedzője, Diego Simeone nem tart igényt a középhátvédre, ennek következtében távozhat.

(Photo by Rubén de la Fuente Pérez/NurPhoto via Getty Images)

Az Atlético Madrid átadólistára tette Felipét, akire már nem számítanak a szezon hátralévő részében a Sky Sports értesülései szerint. A rutinos középhátvéd szerződése ráadásul jövőnyáron lejár, ezért most el kell adniuk, ha némi pénzt szeretnének belőle látni.

A hírek szerint a Wolverhampton mutat iránta érdeklődést, ahová Julen Lopetegui kérésre érkezhet. Az angol csapat mellett érdeklődik több brazíliai gárda is, többek között egykori klubja a Corinthians vagy a Cruzeiro is.

Felipe 2019-ben csatlakozott a madridi alakulathoz a Portótól 20 millió euróért cserébe, azóta 113 mérkőzésen kapott lehetőséget Diego Simeonétől, amelyeken védő létére sikerült szereznie 4 gólt is. A jelenleg futó szezonban viszont 4 találkozón léphetett pályára minden versenysorozatot figyelembe véve.

Az Atlético Madridnak már sikerült két játékosán is túladnia, akik nem szerepeltek az argentin tréner terveiben. Az egyik Matheus Cunha, aki a Wolves csapatához csatlakozott kölcsönbe, de vételi opciós joggal, amelyet a hírek szerint a Farkasok aktiválni fognak, ugyanis meggyőzte őket a brazil. A másik pedig Joao Félix, aki szintén kölcsönügylet keretein belül igazolt a Chelsea-hez a szezon végéig, az ő jövője az idény végeztével azonban még kérdéses.