Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Besiktas: máris pótolják az MU-hoz távozó csatárt! – képpel

Fabrizio Romano szerint a Besiktas máris megtalálta a törökországi kölcsönszerződését felbontó, majd a Manchester United együtteséhez szerződő Wout Weghorst utódját.

 

Romano szerint a törökök rövidesen hivatalos bejelentést tehetnek Vincent Aboubakar szerződtetéséről. Mint ismert, a kameruni kiválóság Cristiano Ronaldo érkezését követően közös megegyezéssel döntött úgy, hogy távozik korábbi csapatától, az Al-Nassr együttesétől, így szabadon igazolható játékossá vált.

A 30 esztendős bivalyerős csatár a beszámolók szerint 2025-ig szóló szerződést köt régi-új csapatával; azok után, hogy 2016 és 2021 között a Besiktas futballistája volt (közben kölcsönben szerepelt az FC Portonál – a szerk.), amelynek színeiben 67 tétmeccsen 35 gólt és 9 gólpasszt jegyzett – Nem hiába látják viszont szívesen a török klubnál!