Az alapítás 120. évfordulóját ünneplik…
A manchesteri együttesnél kevés játéklehetőséget kap…
Több sztárcsapat is szeretné őt a soraiban tudni!
Nagy az érdeklődés a játékos iránt…
Az emelkedett pillanatban is a földön maradt az argentin kapitány…
Az Olympique Lyon kettős győzelemmel jutott a legjobb négy közé…
Még nem épült fel a sérüléséből…
A spanyol bajnokság 18. fordulójában hazai pályán szerzett három pontot az Atlético Madrid a Valladolid ellen.
(Photo by David S. Bustamante/Soccrates/Getty Images)
Két nyeretlen találkozót követően kellett már egy önbizalom növelő, meggyőző különbségű siker a “matracosoknak”. Diego Siemone csapata a Valladolid ellen semmit nem is bízott a véletlenre, és az első félidő közepén, egy nagyszerű 10 perces ‘rohamnak’ köszönhetően már ki is alakította a három gólos végeredményt: sorrendben Alvaro Morata, Antoine Griezmann majd Mario Hermoso vgóljaival.
A kapura a meccs egészében veszélyes Atlético akár még nagyobb különbségű győzelmet is arathatott volna az eléggé passzív vendégek ellen.
A találkozó forgatókönyvéhez hozzátartozik, hogy Diego Simeone a 75. percben az FC Barcelonától szerződtetett Memphis Depay debütálására is sort kerített, így szinte tökéletes estét zárt az Atleti – ritkán volt hasonlóban része az idei szezonban eddig a csapatnak.
Atlético Madrid – Valladolid 3-0 (3-0)
Gólszerzők: Morata (18.), Griezmann (23.), Hermoso (28.)
Korábban játszották:
péntek
Mallorca – Celta Vigo 1-0
Gólszerző: D. Rodriguez (59.)
szombat
14:00
Rayo Vallecano – Real Sociedad 0-2
Gólszerzők: Sorloth (15.), Barranetxea (36.)
16:15
Espanyol – Betis 1-0
Gólszerzők: Braithwaite (43.)
A 18. forduló további programja:
szombat
21:00 Sevilla – Cadiz (Tv: Spíler 2)
vasárnap
14:00 Villarreal – Girona (Tv: Spíler 2)
16:15 Elche – Osasuna (Tv: Spíler 2)
18:30 FC Barcelona – Getafe (Tv: Spíler 2)
21:00 Athletic Bilbao – Real Madrid (Tv: Spíler 2)
hétfő
21:00 Valencia – Almeria (Tv: Spíler 2)
A La Liga állása:
Az alapítás 120. évfordulóját ünneplik…
A manchesteri együttesnél kevés játéklehetőséget kap…
Több sztárcsapat is szeretné őt a soraiban tudni!
Nagy az érdeklődés a játékos iránt…
Az emelkedett pillanatban is a földön maradt az argentin kapitány…
Meggyőzően teljesített eddig…
Az Olympique Lyon kettős győzelemmel jutott a legjobb négy közé…
Még nem épült fel a sérüléséből…
Újabb európai klubot néztek ki a katariak
Nem elégedett csapata teljesítményével a Real Madrid támadója
A szurkolóknak üzent a szövetségi kapitány…
Harry Kane tehermentesítése lenne a feladata!
Az angol forrás már tudja…
Egyre aktívabban mozog a játékospiacon a királyi gárda…
Jonathan Tah pótlására érkezhetne!
“A győztest a valaha volt legnagyobb nyeremény illeti majd meg!”
Újabb érkező a Barcelonától…
Ha önmagában nem lett volna elég Alphonso Davies súlyos sérülése…
Törökország és Bosznia-Hercegovina következik…
Négy edző neve szerepel a fővárosi klub listáján…
Minden edző rémálma Vincent Kompany-t is utolérte Münchenben a válogatott szünet alatt…
A játékos újabb 3 évre kötelezte el magát!
Szerződése a szezon végén lejár jelenlegi csapatánál, így a milánói klub ingyen szerezheti meg…