Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

U20-as Dél-Amerika-bajnokság: vereséggel kezdtek az argentinok, javított a házigazda – videóval

A 2023-as U20-as Dél-Amerika-bajnokság szombati játéknapján az A csoportban a második forduló mérkőzéseit rendezték meg…

 

Jókora meglepetésre Paraguay 2-1-re legyőzte a végső győzelem egyik esélyesének tartott Argentínát, így két meccs után négypontos. Az argentinok uralták a mérkőzést kezdetekben, azonban az első félóra végeztével Gilberto Flores távoli lövése a hálóban kötött ki, miután Gomes Gerth kapus pocsékul nyúlt a labdához. Két perccel később máris egyenlítettek a “gauchók”, amikor Castro baloldali elfutását követő beadásából a kapu előterében érkező Máximo Perrone volt eredményes. A fordulást követően is az argentinok vezettek támadásokat, az Albirroja viszont veszélyes kontrákat mutatott be. Az egyik ilyen alkalommal Di Lollo csak kézzel tudott menteni, az így megítélt büntetőt pedig az első mérkőzésen ugyancsak tizenegyesből eredményes Allan Wlk váltotta gólra. Javier Mascherano csapata hiába próbálkozott becsülettel, csak egy kapufáig jutott el Veliz révén a hajrában. Ráadásul az utolsó percekben ijesztő sérülést szenvedett a csapat egyik legjobbja: a Brightonhoz igazoló Facundo Buonanotte egy felugrást követő leérkezés után lent maradt a földön, hosszas ápolást követően kórházba szállították, állapotáról pozitív hírek érkeztek. Az argentinok számára rögtön sorsdöntő lehet a következő, brazilok elleni csoportrangadó, hiszen egy újabb vereséggel a kiesés szélén találhatják magukat.

Paraguay – Argentína 2-1 (1-1)
Gólszerzők: Flores (32.), Wlk (56. – büntetőből), ill. Perrone (34.)

 

A másik szombati mérkőzésen a házigazda Kolumbia hátrányból fordítva csikart ki 2-1-es győzelmet a lelkesen küzdő Peru ellen. A hazaiak fölénye ellenére az első játékrész végéhez közeledve egy kontra végén Cabellos emelte a játékszert Diether Vasquez elé, aki közelről bevette Marquines ketrecét. A kolumbiaiak még közvetlenül a szünet előtt válaszolni tudtak, amikor Oscar Cortes jobbról megeresztett lövése között ki a hosszú sarokban. A csapatok 1-1-es döntetlennel fordultak a második félidőre, ahol szintén a vendéglátók akarata érvényesült, de sokáig csak kihagyott helyzetekig jutottak. Bő negyedórával a mérkőzés vége előtt a második gólpasszát adó Puerta Molena szögletéből a duplázó Oscar Cortes védhetetlenül fejelt a hálóba, mellyel megnyerték a mérkőzést. A rendező így a csoport papíron két leggyengébb csapata ellen négy pontot szerzett és Paraguayjal holtversenyben vezeti a csoportot a soron következő szabadnap előtt.

Peru – Kolumbia 1-2 (1-1)
Gólszerzők: Vasquez (37.), ill. Cortes (45., 74.)

 

Az A csoport aktuális állása:


Standings provided by Sofascore

Az A csoport következő fordulója:

Január 23., hétfő, 23:00 Paraguay – Peru
Január 24., kedd, 01:30 Argentína – Brazília

A kontinenstorna vasárnapi játéknapján a B csoportban is megrendezik a második forduló összecsapásait. A szereplését győzelemmel kezdő Bolívia a címvédő Ecuadorral találkozik, amely csak döntetlent játszott az első meccsén. Utolsóként bemutatkozik a tornán Uruguay, amely ellenfele az idei Pánamerikai Játékok rendezője, Chile lesz – Venezuela szabadnapos lesz.

A torna következő játéknapjának programja:

Január 22., vasárnap, 22:00 Bolívia – Ecuador
Január 23., hétfő, 00:30 Chile – Uruguay

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!