A magyar bajnokság (OTP Bank Liga) első 2023-as találkozóján a keddi kora esti órákban egy 2. fordulóból elhalasztott találkozót pótolt egymással a Zalaegerszeg és a Ferencváros…
A címvédő és listavezető Ferencváros nagy küzdelemben aratott 2-1-es győzelmet a Zalaegerszeg ellen. Öt perc elteltével Traoré léphetett ki ziccerben, miután vitatható körülmények közt tartotta bent a labdát a pályán, a támadó Demjén kapust is kicselezte, ám végül az oldalhálóba lőtt. A zöld-fehérek egyre inkább átvették az irányítást, és negyedóra játék után Mercier lapos lövését Demjén védte. Nem sokkal később Szendrei rúgta fel a tizenhatoson belül Botkát, az így megítélt büntetőt Marquinhos elcsúszva is értékesítette, miután a VAR nem vette figyelembe a kettős érintést. Kisvártatva egy pontrúgás utáni lecsorgó labdát Huszti András vágta fordulásból a hálóba, gyorsan egyenlítettek a zalaiak. A Ferencváros bár igyekezett irányítani a mérkőzést, hátul sebezhető volt és a ZTE többször is le tudott fordulni, melyekből rendre veszélyes helyzeteket alakított ki Dibusz kapuja előtt. Tíz perccel a szünet előtt Civic közeli próbálkozásánál Demjén nagyot védett lábbal. Az első játékrész utolsó perceiben a zalaiak vezettek lendületes támadásokat, de Dibusz valamennyi kísérletet hatástalanított, így 1-1-es döntetlennel zárult az első felvonás. A szünet után is folytatódott az adok-kapok, mindkét csapat nagy lendülettel küzdött és mindkét oldalon adódtak lehetőségek. Húsz perccel a vége előtt egy ígéretes hazai ellentámadás végén Manzinga bombázott a kapu fölé. Az utolsó tíz percet a Fradi nyomta meg, egymás után végezhették el a szögleteket, záporoztak a lövések Demjén kapujára, melyek nagy részét a zalaiak blokkolni tudták. A rendes játékidő legvégén Botka rövidre célzott lövését Demjén védte bravúrral. Azt ezt követő szöglet után Knoester visszafejelt labdájából Adama Traoré fejese után jutott át a labda a gólvonalon, mellyel a Ferencváros az utolsó pillanatokban elvitte a három pontot Zalaegerszegről.
Zalaegerszeg – Ferencváros 1-2 (1-1)
Gólszerzők: Huszti A. (21.), , ill. Marquinhos (18. – büntetőből), Traoré (90+1.)
Szerződése jelen állás szerint lejár az aktuális idény végén…
A fizetését is megemelnék!
Nem tudták feldolgozni a történteket…
Nehéz ellenfelek az elitkörben…
Jövő nyáron csatlakozhat a német rekordbajnokhoz a labdarúgó…
Jövő nyáron jár le a játékos jelenleg élő kontraktusa…
Két Premier League mérkőzést is rendeznek ma este…
Két játékos duplázott a kiütéses győzelem alkalmával…
Négy nyeretlen bajnoki után győzött ismét a Ferencváros…
Az utcahosszal vezető Botafogo csak ötödik lett; a Santos története során először esett ki…
A Saarbrücken a Bayern München után újabb Bundesliga csapatot ejtett ki, a Hertha büntetőpárbajt követően került tovább…
A Chelsea csak kapufákig jutott
Guardiola csapata két Haaland lehetőségen kívül teljesen veszélytelen volt…
Darwin Nunez hatalmas passzát követően…
Szoboszlai Dominik pedig újabb gólt ünnepelhetett…
A 4. fordulóból elhalasztott meccset húzta be a Ferencváros…
Hosszú távra kötelezheti el magát…
Hosszú európai és ázsiai kalandozás után hazatérhet…
Mindössze két meccs után
Egy Real Madrid játékos is ott van a TOP3-ban
Az elkövetőkét még májusban tartóztatták le a januárban történt eset miatt