Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

U20-as Dél-Amerika-bajnokság: Argentína életben tartotta továbbjutási esélyeit – videóval

A 2023-as U20-as Dél-Amerika-bajnokság szerdáról csütörtökre virradóra esedékes játéknapján már a negyedik forduló mérkőzéseit játszották le az A csoportban…

 

A tornát két vereséggel kezdő Argentína az életben maradásért 1-0-ra legyőzte a szintén nullapontos Perut. Javier Mascherano csapata a kezdetektől fogva irányította a mérkőzést, azonban görcsösen futballozott, a helyzetei rendre kimaradtak. Végül az argentinok az első félidő hajrájában törték meg a jeget, mikor Aguirre kapu elé ívelt szabadrúgás után Veliz még a kapufára fejelt, ám a lecsorgó labdát Gino Infantino bólintotta be közelről a hálóba. A folytatásban egyre inkább állandósult a “gauchók” fölénye, több újabb lehetőségük volt az előny növelésére, ám Amasifuen kapus nagyszerűen állta a sarat és a legjobb próbálkozásokkal szemben is védeni tudott. A hajrában a lelkesen játszó “inkák” is eljutottak néhány helyzetig, de képtelenek voltak egyenlíteni. Győzelemükkel az argentinok – a másik meccsnek is köszönhetően – megőrizték továbbjutási esélyeiket az első kör utolsó meccsére, míg Peru négy vereséggel fejezte be szereplését, de háromszor is csak egy góllal kapott ki.

Argentína – Peru 1-0 (1-0)
Gólszerző: Infantino (41.), ill.

 

A másik mérkőzésen a házigazda Kolumbia és Brazília 1-1-es döntetlent játszott egymással. A Los Cafeteros úgy lépett pályára, hogy győzelemmel biztosíthatja továbbjutását anélkül, hogy ki-ki meccset játszana az utolsó körben, míg a brazilok számára különösebben nagy tétje már nem volt a meccsnek két győzelemmel a tarsolyukban. A hazaiak léptek fel kezdeményezőbben és az első félóra végén a vezetést is megszerezték, miután Gustavo Puerta Molano a tizenhatos előteréből hatalmas gólt ragasztott Mycael ketrecébe. A motiváltabban játszó Kolumbia akár növelhette is volna az előnyét, ehelyett azonban a szünet előtt Biro kapu elé ívelt szabadrúgása után Andrey Santos fejesével a brazilok kiegyenlítettek. A szünet után is Kolumbia támadott többet, azonban a legnagyobb lehetőségeket is elpuskázták, így nem sikerült bebiztosítaniuk a továbbjutást. A következő körben szombatra virradóra Argentína ellen legalább egy pontot kell szerezniük a továbbjutásért, míg a brazilok a már szintén biztos továbbjutó Paraguay ellen zárják az első kört.

Brazília – Kolumbia 1-1 (1-1)
Gólszerzők: Andrey Santos (44.), ill. Puerta Molano (31.)

 

Az A csoport aktuális állása:


Standings provided by Sofascore

Az A csoport következő fordulója:

Január 28., szombat, 01:30 Kolumbia – Argentína
Január 28., szombat, 01:30 Brazília – Paraguay

A csütörtöki játéknapon a B csoportban is lejátsszák a negyedik forduló mérkőzéseit: a két már biztos továbbjutó közül Uruguay Bolíviával, míg a címvédő Ecuador Venezuelával találkozik. Amennyiben a La Verde kikap, akkor Chile a szabadnapját töltve biztosítja be a továbbjutást.

A torna következő játéknapjának programja:

Január 26., csütörtök, 23:00 Uruguay – Bolívia
Január 27., péntek, 01:30 Venezuela – Ecuador

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!