Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Kinevezte új menedzserét az Everton – HIVATALOS

Frank Lampard menesztése után az Everton megnevezte újdonsült menedzserét…

(Photo by Tony McArdle/Everton FC via Getty Images)

Az Everton a hétfő délutáni órákban jelentette be, hogy új menedzsere a korábban a Burnley csapatát irányító Sean Dyche lett.

Az 51 esztendős egykori hátvéd a PL legrégebb óta szolgálatában lévő menedzsere volt, miután 2012 októberétől tavaly áprilisig irányította a Burnley-t, a kiesés felé haladó csapat éléről azonban menesztették. Dyche ez idő alatt kétszer juttatta fel a csapatot az első osztályba, ahol két alkalommal az első tízben végzett, és fél évszázad után kijuttatta a klubot a nemzetközi porondra is. Ezen kívlü még a 2011-2012-es szezonban a Watfordot vezette a másodosztályban.

“Megtiszteltetés az Everton menedzsere lenni. Munkatársaimmal készen állunk, hogy segítsünk ennek a nagyszerű klubnak a pályára állításában. Az Everton szenvedélyes szurkolótáborral rendelkezik, akiknek rendkívül értékes ez a klub. Készen állunk arra, hogy megadjuk azt, amire a szurkolók vágynak. Elvárom a játékosaimtól, hogy keményen küzdjenek és harcoljanak, ragaszkodjunk az elvekhez, melyeket az Everton képvisel. Szeretnénk visszahozni a kellemes érzéseket. Szükségünk van a szurkolókra, az egységre, és szükségünk van arra, hogy minden összeálljon, kezdve a stábbal és a játékosokkal” – jegyezte meg bemutatása alkalmával.

Az Everton 20 forduló alatt szerzett 15 pontjával kieső helyen tanyázik a Premier League-ben.