Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Kölcsönvette a Manchester City védőjét a Bayern München! – Hivatalos

A német bajnokságban (Bundesliga) szereplő Bayern München együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy az idény végéig kölcsönvették a Manchester Citytől Joao Cancelót.

(Photo by Christian Kunz/picture alliance via Getty Images),

Mint arról beszámoltunk, az elmúlt napokban erősen kérdéses volt Joao Cancelo jövője. A Manchester City védője ugyanis nem volt megelégedve a Pep Guardiolától kapott játékperceivel, emiatt hírbe hozták őt a Bayern Münchennel. Az üzlet végül az átigazolási időszak véghajrájában meg is valósult, a bajor sztárcsapat ugyanis bejelentette, hogy fél évre kölcsönvették a védelem mindkét szélén bevethető hátvédet. A portugál játékost az idény végén végleg meg is vásárolhatja a müncheni alakulat, a Bayern ugyanis opciós vételi jogot is szerzett, amit a hírek szerint 70 millió eurós összeg ellenében tudnak majd aktiválni.

Cancelo új csapatában a 22-es mezt fogja viselni, amelynek színeiben akár már szerdán, a Mainz elleni kupamérkőzésen bemutatkozhat.

A portugál védő 2019 nyarán került a Manchester Cityhez a Juventustól. A klub színeiben azóta 154 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 9 gólt és 22 gólpasszt jegyzett. Szerződése 2027 nyaráig köti aktuális csapatához. Piaci értékét 70 millió euróra taksálja a transfermarkt.