Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

U20-as Dél-Amerika-bajnokság: Uruguay nehezen, a brazilok fölényesen győztek – videóval

Péntekről szombatra virradóra rendezték meg a második kör második fordulójának összecsapásait a Kolumbiában zajló 2023-as U20-as Dél-Amerika-bajnokságon

(Photo by Guillermo Legaria Schweizer/Getty Images)

A pénteki játéknap első összecsapásán a végső győzelem egyik nagy esélyesének tartott Uruguay a vártnál talán nehezebben, hátrányból fordítva múlta felül 2-1-re a négy évvel ezelőtti győztes Ecuadort. Az egyenlítőiek már az első negyedórán belül sokkolták a Celestét azzal, hogy Yaimar Medina lendületből megeresztett lövése a rövid sarkot óvatlanul biztosító R. Rodríguez kapujában kötött ki. Uruguay nyomott az egyenlítésért és nem sokkal a szünet előtt egy életerős felső léc után L. Rodríguezt borították fel a tizenhatoson belül, az így megítélt tizenegyest a tornán már negyedik alkalommal eredményes Fabricio Díaz váltotta gólra. A szünet után az uruguayiak fölénye jellemezte a mérkőzést, de a vezető gólt sokáig képtelenek voltak megszerezni. Tíz perccel a vége előtt Castillo harcolt ki tizenegyest Ecuador javára, azonban González Baquero lövését R. Rodríguez kapus a korábbi hibáját javítva hárította. Öt perccel később E. Rodríguez elegáns lekészítéséből a tornán ugyancsak negyedik gólját lövő Luciano Rodríguez parádés bombagóllal volt eredményes a tizenhatoson kívülről. A 85. percben jelentett találat pedig újabb fontos három pontot eredményezett Uruguay számára, így továbbra is versenyben vannak a kontinensbajnoki címért.

Uruguay – Ecuador 2-1 (1-1)
Gólszerzők: F. Díaz (35. – büntetőből), L. Rodríguez (85.), ill. Medina (13.)

 

A másik nagy favorit Brazília ugyancsak hozta a kötelezőt, miután két hajrábeli találattal aratott 3-0-s sikert a jóval szerényebb játékerőt képviselő Venezuela felett. Az első félidő gól nélküli döntetlennel zárult, miután a brazilok kisebb helyzetei rendre kihasználatlanul maradtak. A fordulást követően néhány perccel viszont a Selecao azonnal megszerezte a vezetést, Marlon Gomez kiugratásából a torna gólkirályjelöltje, a hatodik találatát szerző Vitor Roque lépett ki és emelte át elegánsan a kapust. A Fabricio Coloccini által irányított Venezuela becsülettel próbált támadni az egyenlítésért a brazilok ellen, de az ellenfél kapuja előtt kevés veszélyt tudtak okozni. Ezzel szemben Brazília a finisben végképp eldöntötte a három pont sorsát, miután a 85. percben egy ellentámadás végén a második hullámban érkező Pedro Henrique Silva dos Santos volt eredményes, majd a legvégén egy kapu előtti lecsorgó labdát Andrey Santos pofozott be a hálóba. A brazilok két meccs után ugyancsak hat ponttal állnak a “hatosdöntőben”.

Brazília – Venezuela 3-0 (0-0)
Gólszerzők: Vitor Roque (49.), Silva dos Santos (85.), Andrey Santos (90.), ill.

 

A házigazda Kolumbia esélyeshez méltóan magabiztos, 3-0-s sikert ünnepelhetett Paraguay ellen, így a “kávékészítők” feljöttek a harmadik helyre a két kiemelkedő óriás mögé. Az első félóra végén Jorge Cabezas kapott tökéletes labdát a leshatáron, majd egy elegáns labdaátvételt követően a kimozduló mellett a hálóba lőtt. Tíz perccel később egy újabb tökéletes kolumbiai támadás végén az imént eredményes Cabezas előkészítéséből Oscar Cortes talált be. A két első félidei találattal Kolumbia gyakorlatilag eldöntötte a mérkőzés végkimenetelét, a második félidőben is jobbára uralták az eseményeket, Paraguay csak kihagyott helyzetekig és egy kapufáig jutott. A 3-0-s végeredményt a hajrában Gustavo Aldolfo Puerta Molano találata állította be, aki egy rövid felszabadítás után nagy erővel bombázott a hálóba.

Kolumbia – Paraguay 3-0 (2-0)
Gólszerzők: Cabezas (29.), Cortes (40.), Puerta Molano (88.), ill.

 

 

 

A bajnokság aktuális állása


Standings provided by Sofascore

A harmadik fordulóban hétfőről keddre virradóra ismét kötelező győzelem várhat Uruguayra Venezuela és Brazíliára Paraguay ellen. A nap fénypontja a házigazda Kolumbia és a címvédő Ecuador összecsapása lesz, melyen akár eldőlhet a torna harmadik helyezésének sorsa.

A következő forduló programja

Február 6., hétfő, 21:00 Venezuela – Uruguay
Február 6., hétfő, 23:30 Paraguay – Brazília
Február 7., kedd, 02:00 Kolumbia – Ecuador

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!