Eldőlt, hogy a következő szezonban is az argentin szakember lesz-e a londoni gárda vezetőedzője…
Befejezi pályafutását a PL-győztes tréner…
A többiektől külön időpontban játszik a feljutásra pályázó két csapat…
Négy és fél év után távozik a csapattól!
Szarvas Alexandra csapata Svájccal mérkőzik meg…
Valószínűleg nem őszinte mosollyal az arcán tette meg mindezt…
Gareth Southgate kihirdette bővített keretét
Roberto Martínez kihirdette a keretét
Ahogyan arról beszámoltunk, hétfőre virradóra 7,8-as erősségű földrengés rázta meg Törökországot és Szíriát, a két országban együttesen már többezer halálos áldozatot regisztráltak…
(Photo by Burak Milli/Anadolu Agency via Getty Images)
A török első osztályban (Süper Lig) szereplő Hatayspor csapatából a földrengés következtében eltűnt a csapat ghánai játékosa, Cristian Atsu és nem találják a sportigazgatót, Taner Savutot sem. Mivel a tragédia óta több nap talált el, egyre kisebb az esély, hogy élve előkerülhetnek.
A török futballklubokat tömörítő szervezet elnöke, Ali Koc csütörtökön bejelentette, hogy a Hatayspor visszalépett a bajnokságtól és a Gaziantep is ezt tervezi:
“A Hatayspor levélben tájékoztatott minket arról, hogy nem lép pályára az idény hátralévő részében, és ha a Gaziantep együttese is így dönt, akkor tizenhét csapattal folytatjuk az idényt” – erősítette meg a vezető.
Gaziantep tartomány a földrengés epicentrumának közelében található, így ott komoly károkat okozott a természeti katasztrófa.
A Gaziantep a 10., a Hatayspor a 14. helyen áll a török bajnokságban, amely egyelőre szünetel, s várhatóan március elejétől folytatódik tovább.
A csütörtöki hírek szerint a természeti katasztrófa áldozatainak száma 19 ezer fölé emelkedett. A helyi hatóságok Törökországban már közel 63 ezer, Szíriában 5 ezernél is több sérültről számoltak be.
Eldőlt, hogy a következő szezonban is az argentin szakember lesz-e a londoni gárda vezetőedzője…
Befejezi pályafutását a PL-győztes tréner…
A többiektől külön időpontban játszik a feljutásra pályázó két csapat…
Négy és fél év után távozik a csapattól!
Szarvas Alexandra csapata Svájccal mérkőzik meg…
Valószínűleg nem őszinte mosollyal az arcán tette meg mindezt…
Gareth Southgate kihirdette bővített keretét
Roberto Martínez kihirdette a keretét
Íme Toni Kroos legszebb pillanatai!
A bajorok nem akarják elveszíteni tehetségüket, így mindent megtesznek a megtartásáért!
Toni Kroos újabb nagy bejelentést tett…
Bővebben beszélt a körülményekről a sportigazgató…
Az édesanya, Fayza Lamari jelentette be mindezt…
Kiváló szezont fut a norvég játékos!
Azonban van egy kis bökkenő…
Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…