Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Két játékos Újpestről Fehérvárra igazolt – HIVATALOS

A MOL Fehérvár a kedd délutáni órákban megerősítette, hogy két játékost szerződtetett az Újpestről…

 

A MOL Fehérvár hivatalos honlapján adott tájékoztatást róla, hogy két játékossal szerződést kötött, miután Csongvai Áron és Katona Mátyás egyaránt Újpestről tette át a székhelyét.

A 22 esztendős, középpályásként és középhátvédként is bevethető Csongvai 2010 és 2016 között a Vasas utánpótlásában nevelkedett. Később került Újpestre, ahol először az U17-es és U19-es csapatban, majd az Újpest II-ben játszott. 2019 nyara és 2020 januárja között kölcsönben Vácon szerepelt, majd visszatérése után a Debrecen ellen debütált az első osztályban. Csongvai az elmúlt két és fél szezonban a lila-fehérek alapembere volt, mostanáig 87 első osztályú bajnokin lépett pályára, ezalatt öt gólt lőtt öt gólpasszt adott, a csapatkapitányi karszalagot is viselhette. 2021 szeptemberében bemutatkozott a magyar U21-es válogatottban is, ahol nyolc találkozón lépett pályára. 2022 novemberében tagja volt a felnőttválogatott Luxemburg és Görögország elleni keretének.

“Éreztem, hogy nagyon szeretne a Vidi, ami magabiztossággal és pozitív érzéssel töltött el. Egyértelműen előrelépés ez az átigazolás a karrierem és a fejlődésem szempontjából. Nagy célokkal érkezem, a klub felépítése és körülmények maximálisan adottak a célok eléréséhez. Bele kell állnunk a kemény munkába, csak magunkra kell fókuszálnunk és akkor bizonyítani tudjuk majd, hogy a Vidi sokkal többre hivatott, mint ahol jelenleg áll a tabellán. Nagy elvárásaim vannak magammal szemben is, szeretnék minél több játéklehetőséget kapni és jó teljesítményt nyújtani, annak érdekében is, hogy újra meghívót kaphassak majd a válogatott keretbe” – mesélte Csongvai.

Eközben a támadó középpályásként és a középpálya két szélén is bevethető Katona a Vasasnál, a Hidegkúti SC-nél és a III. Kerületi UFC-nél pallérozódott, majd 2018-ban igazolta le az Újpest. Az U19-es és a második csapatban lejátszott mérkőzések után kölcsönben tizenhármszor lépett pályára a másodosztályú Vácban, majd Újpestre visszatérve 2020. június 20-án debütált az NB I-ben. A 2020/2021-es szezonban hét, a 2021/2022-esben 25 bajnokin játszott az élvonalban, a jelenleg is zajló szezonban 18 pályára lépésnél jár. Összességében 52 bajnokin hét találat és két gólpassz áll a neve mellett.

“A sportigazgató és a szakmai stáb által felvázolt jövőkép abszolút meggyőző volt számomra, és annak is örülök, hogy Csongival együtt érkezem, vele már régóta ismerjük egymást, barátok is vagyunk, biztosan ez is segít majd a beilleszkedésben. Az a célom, hogy gyorsan beépüljek a csapatba, és együtt minél sikeresebb szezont tudjunk zárni. Természetesen szeretnék minél többet a pályán lenni és sokat hozzátenni a csapat eredményességéhez” – nyilatkozta Katona.