Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: az Arsenal két komoly védelmi hibával járult hozzá a Manchester City sikeréhez a szuperrangadón! – videóval

A Premier League 2022/23-as kiírásában először találkozott egymással a két fő bajnokesélyes, az Arsenal és a Manchester City együttese.

(Photo by Shaun Botterill/Getty Images)

Az eredeti tervek szerint a 12. fordulóban találkozott volna egymással az Arsenal és a Manchester City gárdája, ezt az elhalasztott bajnoki rangadót viszont a mai nap tudták bepótolni a felek. A két, bajnoki címre törő együttes között a találkozó előtt mindössze három egység volt a különbség, köszönhetően annak, hogy mindkét fél az elmúlt fordulókban bőven hullajtott pontokat. Mindkét csapat igen aktívan kezdte a találkozót, nyoma sem volt tapogatózó játéknak, ennek ellenére nagy lehetőségekig majdnem a félidő közepéig kellett várni. A 22. percben ugyanis Nketiah került nagyon közel ahhoz, hogy megszerezze a vezetést Zinchenko beadása után, de a támadó fejese kevéssel elkerülte a kaput. Ezekben a percekben egyértelműen az Arsenal irányította a játékot, mégis a Manchester City szerezte meg a vezetést egy védelmi hibának köszönhetően. Tomiyasu ugyanis röviden adta haza a labdát, amire de Bruyne tudott lecsapni, a belga klasszis pedig szép mozdulattal átemelte a kifutó Ramsdale fölött a játékszert, 0-1! A bekapott gól nem igazán fogta meg az „Ágyúsokat” és pár perc elteltével Tomiyasu javíthatta volna a hibáját, de 7-8 méterről a kapu fölé vágott egy ígéretes helyzetet. A szünethez közeledve aztán összejött az egyenlítés a hazaiaknak! A 39. percben Nketiah kapott egy jó kiugratást, amit a támadó Ederson mellett kapura tudott küldeni. A kapu torkából ugyan a védők ki tudták vágni a labdát, de a brazil kapus a lövés után letarolta Nketiaht, így a játékvezető tizenegyest ítélt. A büntetőnél a labda mögé Saka állt, aki higgadtan értékesítette a lehetőséget, 1-1! A hosszabbítás utolsó percében mégis majdnem ismét előnybe került a Manchester City, miután egy beívelést követően Akéról a felsőlécre pattant a játékszer, de ezt végül megúszta az Arsenal, így 1:1-es állással vonulhattak szünetre a felek.

A második játékrész is az elsőhöz hasonló mederben folyt, ám komoly helyzetekre ezúttal is sokat kellett várni. A 66. percben az Arsenal járt közel ahhoz, hogy előnybe kerüljön, de Tomiyasu beadásáról centikkel lemaradt Nketiah. A 68. minutumban a Manchester City szerezhette volna meg a vezetést, de Rodri és Akanji közeli próbálkozását is ki tudták vágni a gólvonal elől. Pár perccel később viszont ismét megszerezte a vezetést Pep Guardiola együttese. Ismét egy védelmi megingásból indult a City akciója Gabriel eladott labdája után, az akció végén pedig Grealish tudta mattolni Ramsdalet, 1-2! Az Arsenal az első játékrészhez hasonlóan a kapott gólt követően ismét igyekezett magasabb sebességi fokozatba kapcsolni, de ezt ki tudták használni a vendégek! Egy formás akció végén ugyanis de Bruyne passzából Haaland vette be a kaput, 1-3! A 89. percben közel járt a szépítéshez az Arsenal gárdája, ám Nketiah fejese kevéssel elszállt Ederson kapuja mellett. Ezt követően már nem alakult ki újabb nagy helyzet, így a Manchester City 3:1-re megnyerte a rangadót, és ezzel a sikerrel átvették a vezetést a tabellán, igaz az Arsenal még egy mérkőzéssel kevesebbet játszott.

Arsenal – Manchester City 1-3 (1-1)
Helyszín:
Emirates Stadion Vezette: A. Taylor
Gólszerzők:
Saka (42. – büntető) ill. de Bruyne (24.), Grealish (72.), Haaland (82.)
Sárga lapok: Tomiyasu (48.), Nketiah (64.) ill. Walker (34.), Ederson (36.), Silva (45+2.), Grealish (63.)
Kiállítás: -ill.-

Arsenal: Ramsdale – Zinchenko, Gabriel, Saliba, Tomiyasu (White 83.) – Xhaka (Vieira 83.), Jorginho, Ödegaard – Martinelli (Trossard 76.), Nketiah, Saka Vezetőedző: Mikel Arteta

Manchester City: Ederson – Walker, Dias, Aké – Silva, Rodri – Mahrez (Akanji 61.), De Bruyne (Phillips 88.), Gündogan, Grealish (Foden 77.) – Haaland Vezetőedző: Pep Guardiola

A mérkőzés összefoglalója:

A bajnokság aktuális állása:


Standings provided by Sofascore