Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: újabb győzelemmel biztosította be első helyét a tabellán a Barcelona – videóval

A spanyol bajnokság (La Liga) 22. fordulójában a Barcelona a Cadízt fogadta a Camp Nouban. A katalán gárda ismét jó játékot mutatott, és az első félidő hajrájában szerzett góljaikkal sikerült megnyerniük a mérkőzést, még ha a végén a Cadíz néhányszor rájuk is ijesztett egy érvénytelen góllal és a kapufákkal.

 (Photo by Gongora/NurPhoto via Getty Images)

Nagy fölényben játszott a Barcelona az első félidőben, de voltak helyzetei a Cadíznak is, mint például a 15. percben, amikor Bongonda elé kerül egy labda egy szögletet követően, de blokkolt az ötös előtt álló Christensen. A 19. percben Marti be is talált a hálóba, de les miatt érvénytelenítették a találatot. Próbálkozott a Barcelona, de nagyon pontatlanok voltak a befejezéseik, aztán a 43. percben csak összejött a vezetés a katalánoknak: Torres beadását Lewandowski kapura fejelte, de mentett a gólvonalon Carcelén, ám éppen Sergi Roberto elé, aki a bal sarokba lőtt középről. Nem kellett sokat várni a második találatra se, hiszen a 46. percben Gavi passza után Lewandowski a jobb alsó sarokba lőtt. Ezzel zárult az első játékrész.

A második félidő kevesebb helyzetet hozott, és kiegyenlítettebb lett a meccs. Az 57. percben Gavi emelt a tizenhatosról, majd Lewandowski ballal a lécet találta el. Kér perccel később Marti ismét betalált a kapuba, azonban szabálytalanság előzte meg a gólt, így érvénytelenítették. A végére feljavult a Cadíz, és a 80. percben már kapufát is lőttek, miután Ramos helyzete után Ter Stegen jobbra vetődve a jobb oldali kapufa ütötte a labdát, majd a 87. percben Lozano volt az, aki a jobb kapufát találta el a fejesével. Végül nem jött össze a szépítés, és a Barca egy újabb kapott gól nélküli mérkőzést hozott le a bajnokságban.

Barcelona – Cadíz 2-0 (2-0)
Helyszín: 
Camp Nou (Barcelona) Vezette: Pablo González
Gólszerzők:
Sergi Roberto (43.), Lewandowski (45+1.) ill.
Sárga lapok: de Jong (66.), Kessié (79.) ill. Marti (24.), Alcaraz (54.), San Emeterio (82.)
Kiállítás: – ill. –

Barcelona: Ter Stegen – Koundé, Eric García, Christensen, Balde – Sergi Roberto, de Jong (Kessié, 69.), Gavi – Ferran Torres, Lewandowski (Raphinha, 74.), Fati (Alarcón, 85.).Vezetőedző: Xavi

Cadíz: Ledesma – Carcelén, Fali, Luis Hernández, Arzamendia – Escalante (Alejo, 62.), Rubén Alcaraz (F. San Emeterio, 69.) – Bongonda (Sobrino, 62.), Álex Fernández, Ocampo (Choco Lozano, 62.) – Roger Martí (Chris Ramos, 74.). Vezetőedző: Sergio

A 22. forduló eredményei és további programja:

Péntek:
Girona – Almería 6-2

Szombat:
Real Sociedad – Celta Vigo 1-1
Real Betis – Real Valladolid 2-1
Mallorca – Villarreal 4-2
Osasuna – Real Madrid 0-2

Vasárnap:
Elche – Espanyol 0-1
Rayo Vallecano – Sevilla 1-1
Atletico Madrid – Athletic Club 1-0
Barcelona – Cádiz 2-0

Hétfő:
21:00 Getafe – Valencia (Tv: Spíler 2)

A bajnokság aktuális állása: