Felgyorsultak az események…
Akár még ma bemutathatják Párizsban…
A maga nemében egészen megdöbbentő adat…
Összesen 176 tétmérkőzésen húzhatta fel magára a neves portugál együttes mezét…
Szerződése lejár, így ingyen szerezheti meg a milánói klub…
A 70 milliós védőért már be is jelentkeztek a madridiak…
Remek teljesítményt nyújtott a 2022/2023-as szezon során aktuális klubjában…
Több klub is érdeklődik iránta
A világbajnok argentin válogatott a vb-cím megnyerését követő első barátságos mérkőzéseit március végén hazai környezetben fogja játszani két gyengébb ellenféllel szemben. A helyieknek lehetőségük lesz újból megünnepelniük a vb-győztes nemzeti csapatot…
(Photo by Richard Sellers/Getty Images)
Az argentin válogatott március 23-án Panama ellen lép pályára Buenos Airesben az Estadio Monumentalban, majd néhány nappal később március 26. és 28. között Suriname lesz az ellenfél egy később kijelölendő helyszínen.
Utóbbi találkozót a sajtó várakozásai szerint Córdobában, Santiago del Esteróban vagy egy másik fővárosi létesítményben fogják megrendezni.
Lionel Scaloni szövetségi kapitány a közelmúltban adott interjújában megerősítette, hogy a világbajnok csapat rutinos húzóemberei közül, Lionel Messi és Ángel Di María egyaránt tovább fogja folytatni a válogatottban. A két 35 éves játékos korábbi terve az volt, hogy a világbajnokság után búcsút intenenek az Albicelestének, azonban világbajnokként mindenképpen maradnak, és a tervek szerint a következő, 2024 nyarán esedékes Copa Américáig a nemzeti csapat szolgálatára lesznek.
“Messi tökéletes volt a vb-n, olyan játékos, aki kiválóan be tudja osztani az idejét és az energiáját. Bízom benne, hogy sokáig folytatja a válogatottban. Ángelre is ugyanezek érvényesek, ameddig fizikailag bírja és szeretne pályára lépni a válogatottban, számítani fogunk rá” – fogalmazott a szövetségi kapitány.
Ezt követően a következő hivatalos FIFA-játéknapok júniusban lesznek, amikor a tervek szerint a bangladesi szövetség szeretné vendégül látni a válogatottat, de egyelőre nem tűzték ki a programot. A 2026-os világbajnokság selejtezői szeptemberben kezdődnek.
Felgyorsultak az események…
Akár még ma bemutathatják Párizsban…
A maga nemében egészen megdöbbentő adat…
Összesen 176 tétmérkőzésen húzhatta fel magára a neves portugál együttes mezét…
Szerződése lejár, így ingyen szerezheti meg a milánói klub…
A 70 milliós védőért már be is jelentkeztek a madridiak…
Remek teljesítményt nyújtott a 2022/2023-as szezon során aktuális klubjában…
Több klub is érdeklődik iránta
Le kell tudnia a kötelező sorkatonai szolgálatot…
További átalakulások is várhatóak a korábbi angol bajnoknál a másodosztályban…
A hétfői tárgyaláson döntöttek a sorsáról…
Hiába szerzett korán vezetést a Hamburg, végül ismét vereséget szenvedett…
10 millió eurót ér a játékos
Korábban három bajnoki címet, most egyetlen meccset nyert…
Egész nyáron olvassátok velünk a legfrissebb és legfontosabb átigazolási híreket!
Komoly Bundesliga tapasztalattal rendelkezik, ráadásul ingyen szerezték meg a játékjogát!
Addig nem tudjuk meg, hogy ki a második feljutó a franciáknál…
Két hónappal ezelőtt menesztették…