Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Pogba a derbin térhet vissza a pályára

Hosszas várakozás után úgy tűnik, hogy rövidesen most már tényleg sor kerülhet a Juventushoz még tavaly nyáron visszatéről világbajnok középpályás debütálására…

(Photo by Daniele Badolato – Juventus FC/Juventus FC via Getty Images)

A Juventus vezetőedzője, Massimiliano Allegri megerősítette, hogy a Torino elleni, kedd esti városi rangadón végre újra bevethető lesz a hosszabb ideje különféle sérüléssekkel bajlódó Paul Pogba, akinek visszatérésére tavaly nyár óta várakoznak.

“Pogba ott lesz a derbin a keretben, és ha kell, játszani fog. Nem sok, de több mint elég játékidő van a lábaiban” – jelentette ki a Bianconeri edzője.

A 29 éves középpályást az elmúlt években a Manchester Unitednél is folyamatosan sérülések hátráltatták, szerződése lejártával ingyen igazolt tavaly nyáron az általa már korábban is erősített torinói klubhoz, ahol nagy szeretettel fogadták, azonban sorozatos sérülésekkel bajlódott. Pogba a csapat egyik amerikai felkészülési mérkőzésén szenvedett meniszkusz sérülést, amely bizonytalan időre parkolópályára helyezte őt. Ezt követően hosszas várakozás után szeptember elején műtötték meg a térdét, majd egy újabb elhúzódó rehabilitáció után legutóbb januárban már egy mérkőzésen leülhetett a kispadra, de akkor nem vetették be, majd ismét visszaesés történt az állapotában.

Pogba korábban 2012 és 2016 között már volt a Juventus futballistája, akkor 178 mérkőzésen 34 gólt szerzett a csapat színeiben.