Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Adrien Rabiot a Premier League-be igazolhat! – sajtóhír

Nicoló Schira információi alapján az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Juventus kötelékébe tartozó Adrien Rabiot iránt két angol sztárcsapat is érdeklődik. A francia válogatott középpályás nyártól szabadon igazolható lesz. 

(Photo by Filippo Alfero – Juventus FC/Juventus FC via Getty Images)

Az olasz újságíró úgy tudja, hogy a Manchester United szívesen a soraiban tudná Adrien Rabiot-t, akinek a szezon végén lejár a szerződése a Juventusnál. A francia válogatott középpályás éves szinten bónuszokkal együtt 9 millió eurót keres, viszont szeretné, ha a következő idénytől ez az összeg 10 millió euróra növekedne. Nagyon úgy tűnik, hogy hosszabbítás nem lesz ebből, a manchesteri alakulat mellett pedig még a Liverpool érdeklődik iránta. 

Adrien Rabiot az aktuális szezonban eddig mindent egybe véve 30 találkozón lépett pályára a Juventus színeiben, ezeken 7 találatot és 2 gólpasszt jegyzett. A torinói gárdát egyébként 2019 nyara óta erősíti, társaival nyert bajnoki címet illetve Olasz-kupát is. Nem mellesleg Rabiot ott volt a katari világbajnokságon a francia válogatott tagjaként, egyértelműen alapembernek számított.