Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

70 éves a legsikeresebb erdélyi származású magyar edző

Kerek évfordulót ünnepel a legsikeresebb erdélyi származású magyar tréner, aki jelenleg is külföldön, a francia másodosztályban (Ligue 2) tevékenykedik…

 

A szombati napon ünnepli 70. születésnapját Bölöni László, aki az elmúlt években számtalan nyugat-európai csapat vezetőedzőjeként tevéknykedett.

A marosvásárhelyi származású tréner 1994 óta íródó edzői pályafutása során a teljesség igénye nélkül többek közt Franciaországban, Portugáliában, Görögországban Belgiumban, az Egyesült Arab Emírségekben, Katarban és Szaúd-Arábiában is dolgozott. Jelenleg a Metz ténere a francia másodosztályban. Az évek során megannyi későbbi világklasszis fordult meg a kezei alatt, például a Sporting CP-nél nála debütált az első csapatban Cristiano Ronaldo.

“Nekem március tizenegyedike éppolyan nap, mint a többi az év során. Kellemes meglepetés, hogy jó néhány újság és rádiócsatorna megkeresett mostanában, s annak is örülök, hogy a Nemzeti Sport gondol rám, de azért nem lesz trombitaszó és a harsonákat sem fújják meg. Ez nem csak most van így – így volt egész életemben. Két ünneplős születésnapra emlékszem összesen. Az elsőnél öt- vagy hatéves lehettem, s a szüleim Marosvásárhelyen elhívták hozzánk az óvodástársaimat, édesanyám pedig egy »csodatortával« lepett meg. A második az ötvenedik születésnapomhoz kötődik, akkoriban a Sporting edzője voltam, és Lisszabonban a magyar nagykövet tisztelt meg azzal, hogy fogadást adott a követségen” – mondta el a Nemzeti Sportnak.

Isten éltesse!