Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bundesliga: nyolcgólos mérkőzésen nyert a Bayern München! – videóval

Nyolcgólos mérkőzésen tudott győzni a Julian Nagelsmann vezette Bayern München az FC Augsburg ellen a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 24. fordulójában.

(Photo by Roland Krivec/DeFodi Images via Getty Images)

A vezetést nem kis meglepetésre az Augsburg szerezte meg, ráadásul már a 2. percben. Ekkor a Bayern München francia védője, Benjamin Pavard éppen Mergim Berisha elé csúsztatta a labdát, a vendégek támadója ezt követően csúnyán becsapta Cancelót, majd a kapuba lőtt. A gól után a Bayern kezdte egyre jobban átvenni az irányítást, ez pedig a 16. percben gólban is megmutatkozott. Joao Cancelo először kicselezte Pedersent, majd a lövése pedig a hosszúban kötött ki. A 19. percben fordított Nagelsmann legénysége, Sadio Mané ollozó mozdulattal tette a labdát Benjamin Pavard elé, a francia hátvéd pedig nem hibázta el a nagy lehetőséget. A 35. percben ismét Pavard volt eredményes a Bayern részéről, a labda kissé a levegőben szállt, de ez sem okozott gondot a bajorok védőjének, aki kapásból vette be az Augsburg hálóját. Az első félidő végéhez közeledve már háromgólosra nőtt a két csapat közötti különbség, Gikiewiczről kipattant a labda, majd azt Leroy Sané fejelte be nagyon közelről. A második félidő folyamán szépített az Augsburg, az 59. percben De Ligt buktatta ellenfelét a tizenhatoson belül, melyet követően a játékvezető büntetőt ítélt. A tizenegyes elvégzésénél Mergim Berisha elcsúszott, de ennek ellenére is értékesítette azt. A 74. percben újra három lett a Bayern javára a különbség, ekkor Alphonso Daviest ünnepelhették a társak. A hosszabbításban aztán még egy találatot bevitt Sommer kapujába az Augsburg, a 90+3. percben Vargas átadása után a csereként beállt Cardona volt eredményes. 

Bayern München – FC Augsburg 5-3 (4-1)
Helyszín:
Allianz Aréna (München); Vezette: Florian Badstübner
Gólszerzők: Cancelo (16.), Pavard (19., 35.), Sané (45.), Davies (74.) ill. Berisha (2., 60., büntető), Cardona (90+3.)

A mérkőzés videós összefoglalója:

Gól nélküli első félidő után az RB Leipzig hármat is vágott a Mönchengladbach kapujába, Marco Rose legénysége tehát végül magabiztos győzelmet aratott. Az 57. percben Koné vesztette el a labdát, mely Timo Werner elé került, a csatár betört a tizenhatoson belülre, majd védhetetlenül a rövid felsőbe bombázott. A 69. percben Plea késett el rendkívül csúnyán egy belépővel, ráadásul a tizenhatoson belül, így büntetőt kapott a Leipzig. A tizenegyest Emil Forsberg értékesítette nagyon magabiztosan. A végeredmény a 80. percben állt be, Forsberg szögletét követően Poulsen csúsztatott bele a labdába, ami éppen Gvardiol elé került, a horvát hátvéd közelről a kapuba sodorta a játékszert. 

RB Leipzig – Borussia Mönchengladbach 3-0 (0-0)
Helyszín:
Red Bull Aréna (Lipcse); Vezette: Matthias Jöllenbeck
Gólszerzők: Werner (57.), Forsberg (71., büntető), Gvardiol (80.) ill.

A mérkőzés videós összefoglalója:

A Bundesliga 24. fordulójának végeredményei és további programja:

Péntek:
Köln – Bochum 0-2

Szombat:
Bayern München – Augsburg 5-3
RB Leipzig – Mönchengladbach 3-0
Frankfurt – Stuttgart 1-1
Hertha – Mainz 1-1
18:30 Schalke – Dortmund (Aréna 4)

Vasárnap:
15:30 Freiburg – Hoffenheim (Aréna 4)
17:30 Werder Bremen – Leverkusen (Aréna 4)
19:30 Wolfsburg – Union Berlin (Aréna 4)

A bajnokság aktuális állása: