Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Távozhat a Ferencváros rutinos játékosa – sajtóhír

Nemzetközi sajtóinformációk szerint könnyen elképzelhető, hogy a Ferencváros mellőzött támadó középpályása nyáron elhagyja a zöld-fehéreket és visszatér korábbi sikerei helyszínére…

A belga voetbalbelgie.be információi szerint könnyen elképzelhető, hogy a Ferencvárosnál kevés játéklehetőséghez jutó középpályás, Xavier Mercier a nyári átigazolási időszakban visszatérhet a belga első osztályba, ahol korábban is játszott.

A 33 éves francia támadó középpályás tavaly nyáron került a Ferencvároshoz, ahol azóta 19 tétmérkőzésen egy gólt szerzett és öt gólpasszt kapott, de például az Európa-liga tavaszi folytatására be sem nevezték, így a szezon hátralévő részében már kizárólag a magyar bajnokikon szerepelhet. Mercier korábban 2016 és 2022 között a Kortrijk, a Cercle Brugge és az OH Leuven labdarúgója volt a belga első osztályban.

Mercier a 2020-2021-es kiírásban 11 találatig és 15 asszisztig jutott, míg az elmúlt idényben 4 gólt és 14 gólpasszt hozott össze, így egymás után másodszor lett a bajnokság „gólpasszkirálya” és jelölték az év játékosa díjra is.